Vettel: A gyermekeim azt mondták, hogy már nem versenyezhetek

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.04.30. 10:43
Vettel a Red Bull oldalán még visszatérhet az F1-be (Fotó: AFP)
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel nem tervez visszatérni a Formula–1-be, döntésében fontos szerepe van a családjának, hiszen gyermekei nem szeretnék, ha újra sok időre lenne távol tőlük.

Sebastian Vettel 2022 végén akasztotta szögre a bukósisakját, és már akkor elismerte, családja meghatározó szerepet játszott a döntésében, hiszen több időt szeretett volna tölteni a feleségével és a gyermekeivel. Noha a visszavonulása óta rendre felröppentek olyan hírek, hogy a négyszeres bajnok visszatérhet, több csapattal is szóba hozták, és maga a versenyző sem zárkózott el teljesen a lehetőségtől, mivel saját bevallása szerint is hiányzik neki a versenyzés, és így flörtölt is a visszatérés gondolatával, egyre valószínűtlenebbnek tűnik, hogy egy napon újra rajthoz álljon a királykategóriában. 

Vettel ugyanis megtalálta a maga útját a versenypályákon túl is, és gyermekei is arra szorgalmazzák, hogy maradjon otthon velük. „Azt hiszem, egészen jól alakult, és fel tudtam venni ezt az új ritmust. A családi béke megvan – nevetett fel a német Sky Sports Boxengasse című podcastjében, majd azt is kiemelte, családja kérése is volt, hogy ne öltsön magára újra versenyruhát. – Már hozzászoktam ehhez a helyzethez. A gyermekeim azt mondták, hogy már nem versenyezhetek, mert annyira szeretik, hogy otthon vagyok velük. Természetesen csodálatos érzés ilyesmit hallani tőlük.”

 

Bár korábban arról is lehetett hallani, hogy a német megpróbált ülést szerezni a 2026-ban az Audi gyári csapatává előrelépő Saubernél, a csapat a honfitársa, Nico Hülkenberg, valamint Gabriel Bortoleto mellett döntött, és úgy fest, Vettel azóta végleg lemondott arról, hogy versenyzőként térjen vissza. A Formula–1 vérkeringésébe azonban más úton visszakerülhet, legutóbb a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko beszélt arról, hogy a négyszeres világbajnok követheti a posztján, az osztrák ugyanis egyre több utalást tesz rá, hogy akár már az idei év végén búcsút inthet a „száguldó cirkusznak". 

A témában megszólalt Vettel is, és nem zárta ki teljesen a lehetőséget. „Még mindig kapcsolatban vagyok Markóval, és néhány évvel ezelőtt megkérdeztem tőle, hogy meddig szeretné folytatni. Azt felelte, hogy már nem sokáig, de még mindig itt van. Amíg élvezi és jól érzi magát a munkájában, a tapasztalatainak köszönhetően egyedi szerepet tölthet be, különösen akkor, ha a csapatdinamikáról van szó. Ebben ő a legjobb. Kár lenne, ha egyszer lemondana a pozíciójáról."

Vettel a pályafutása során összesen 299 versenyen állt rajthoz, 57 alkalommal várhatta az élről a piros lámpák kialvását, 122-szer végzett a dobogón, ebből 53-szor ünnepelhetett annak a legfelső fokán, és négy világbajnoki cím íródott a neve mellé. 

4. MIAMI NAGYDÍJ
MÁJUS 2., PÉNTEK
Szabadedzés18.30–19.30
Sprintidőmérő22.30–23.14
MÁJUS 3., SZOMBAT
Sprintverseny18.00–19.00
Időmérő22.00–23.00
MÁJUS 4., VASÁRNAP
A verseny (57 kör, 308.326 km) rajtja22.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Emilia-romagnai Nagydíj, Imolamájus 18., 15.00
Monacói Nagydíj, Monte-Carlomájus 25., 15.00
Spanyol Nagydíj, Barcelonajúnius 1., 15.00

 

Legfrissebb hírek

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
31 perce

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
39 perce

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
1 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – az eddigi 20 győztes hungaroringi sztorijai

F1
8 órája

A Magyar Nagydíj előtt szerződést hosszabbított csapatfőnökével a Ferrari

F1
9 órája

Norris visszavágna a tavalyi elbukott győzelem után; a Ferrari újra dobogóra állna – az eső bolondíthatja meg a 40. Magyar Nagydíjat?

F1
Tegnap, 15:39

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
Tegnap, 12:55

F1 75: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén

F1
Tegnap, 11:28
Ezek is érdekelhetik