Hamilton is meghajtotta az új Ferrarit Fioranóban – videó

H. L.H. L.
2025.02.19. 15:11
Hamilton is megtette az első métereket az új Ferrari volánja mögött (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Ferrari Fioranóban tart filmforgatási napot a 2025-ös versenygéppel, az SF-25-össel. Az első kilométereket Charles Leclerc tette meg az új konstrukcióval, de most már Lewis Hamilton köröz az olaszországi pályán.

A Ferrari szerdán teljesít filmforgatási napot, aminek keretein belül kétszáz kilométert tehet meg a 2025-ös autójával, az SF-25-össel. A délelőtti órákban Charles Leclerc kezdhette meg a munkát, és futott nagyjából harminc kört, miközben helyszíni jelentések szerint mindössze hét kör megtétele után 56.96másodpercnél állította meg a stoppert hűvös időjárási körülmények között. 

A csapat az ebédszünetben ülést cserélt, és felkészítette az autót a hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton számára is, aki délután mintegy száz kilométert tehet meg Fioranóban. A brit az első métereket nagy üdvrivalgás közepette teljesítette, a pályára ugyanis viszonylag sok rajongó kilátogatott, hogy először láthassa a 2025-ös Ferrarit mozgásban. 

CSAPATAUTÓBEMUTATÓ IDŐPONTJA 

2025-ös hivatalos évnyitó esemény

 (összes csapat)

február 18.Fehér Racing Bulls, sötétvörös Ferrari, címvédésre készülő McLaren – bemutatkozott a 2025-ös F1-es mezőny
McLarenfebruár 13.Elsőként a McLaren mutatta meg 2025-ös versenyautóját
Ferrarifebruár 19.Mozgásban a 2025-ös Ferrari: Hamilton és Leclerc is világbajnoki címre törne vele
Red Bullfebruár 25. (filmforgatási nap) 
Mercedesfebruár 24. 
Aston Martinfebruár 23. 
Alpine  
Haasfebruár 16. (filmforgatási nap)Pályán a Haas 2025-ös versenygépe, a VF-25-ös
Visa Cash App Racing Bullsfebruár 17. vagy 19. (filmforgatási nap) 
Williamsfebruár 14.Megérkezett a Williams 2025-ös autója, az FW47-es
Stake F1 Team Kick Sauber  

 

 

Legfrissebb hírek

Megérkezett az eső; Leclerc, Hamilton, Russell és Verstappen is rajtbüntetést kapott – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
18 perce

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
2 órája

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
2 órája

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
5 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
21 órája

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
Tegnap, 17:35

Senna ihlette sisakban versenyez Brazíliában Antonelli – képek

F1
Tegnap, 13:20

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
Tegnap, 9:23