„Furcsa lenne, ha a Red Bull Lawsont választaná" – Cunoda felkészültnek érzi magát a Verstappen elleni csatára is

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.07.18. 17:13
Cunoda úgy érzi, ő érdemelné meg Pérez ülését (Fotó: Árvai Károly)
A Formula–1-es RB japán versenyzője, Cunoda Juki szerint furcsa lenne, ha a Red Bull Liam Lawsonnak adna lehetőséget helyette abban az esetben, ha Sergio Péreznek idő előtt távoznia kellene a csapattól.

 

Noha a Red Bull több mint egy hónappal ezelőtt bejelentette, hogy további két évvel meghosszabbítja Sergio Pérez szerződését, már most arról folynak a találgatások, hogy a mexikói versenyző akár az idén elvesztheti ülését. A „vörös bikák" várhatóan a nyári szünetben hoznak döntést az elmúlt öt nagydíjon mindössze 15 pontot gyűjtő pilóta sorsáról, a hírek szerint ugyanis olyan teljesítményhez kötött feltételek szerepelnek az új kontraktusában, amelyeknek nem fog tudni eleget tenni a határidőt jelentő leállás előtt.

A két RB-pilóta, Cunoda Juki és Daniel Ricciardo neve természetesen szerepel a listán, de egyes értesülések szerint az sincs kizárva, hogy Liam Lawson kap lehetőséget. A Magyar Nagydíj sajtónapján nem meglepő módon az egyik forró témát jelentette a Red Bull pilótakérdése, amelynek kapcsán a faenzaiaknál jobban teljesítő japán is elmondta a véleményét. Az első tizenkét versenyhétvégén összesen húsz pontot gyűjtő, ezzel az egyéni vb-összetett 12. helyét elfoglaló Cunoda úgy gondolja, furcsa lenne, ha a tavaly a csapattal öt nagydíjon elinduló új-zélandi foglalhatná el a „vörös bikák" esetlegesen felszabaduló ülését.

Ha Liamet választanák, furcsa lenne. Nagyon jó munkát végzett a szimulátorban, de úgy gondolom, én ennél többet tettem. Meglátjuk, hogyan alakul, tudják, hogyan kell menedzselni a versenyzőket – jelentette ki, majd arra is egyértelmű választ adott, szerinte megérdemelné-e a Red Bull ülését, illetve felkészültnek érzi-e magát a feladatra. – Igen, természetesen. Máskülönben nem jelentették volna be az idény ilyen korai szakaszában az RB-nél sem. Készen állok rá, hogy az élcsapatokkal, jobb helyezésekért harcoljak, és akár Maxszal is. Végül ők hozzák meg a döntést, és nincs igazán beleszólásom, szóval egyszerűen arra összpontosítok, mit csinálok a következő két futamon. A Haas egyre közelebb van, szóval fókuszáltnak kell maradnunk a csapattal."

„Checót néhány versennyel ezelőtt jelentették be. Talán jól fog teljesíteni, és ha egy versenyző jól teljesít, akkor nincs semmi okuk lecserélni. Végső soron bármi, amit tesznek, jó Checónak, mivel nem akarnak nyomást helyezni rá. Ez jogos, és tőlem is azt várják, hogy arra összpontosítsak, amit most csinálok."

Az RB-versenyzők közül a jelenlegi állás szerint kétségkívül Cunodának van nagyobb esélye az előrelépésre, és a német Auto Motor und Sport értesülései szerint a japán legkésőbb 2025-ben meg is kapja a lehetőséget a „vörös bikáktól", miközben elképzelhető, hogy Ricciardónak a faenzaiaktól is távoznia kell. Források szerint ugyanis az idény felénél a konstruktőri tabella hatodik helyén álló csapat Lawsont, valamint Isack Hadjart ülteti a következő idényben autójába. Ebben az esetben a Red Bull megpróbálna más alakulatnál lehetőséget találni a hullámzó teljesítményt nyújtó ausztrálnak, aki iránt egyes hírek szerint a Williams érdeklődik.

39. MAGYAR NAGYDÍJ
Július 19., PÉNTEK
1. szabadedzés13.30–14.30
2. szabadedzés17.00–18.00
Július 20., SZOMBAT
3. szabadedzés12.30–13.30
Időmérő16.00–17.00
Július 21., VASÁRNAP
A verseny (70 kör, 306.63 km) rajtja:15.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Belga Nagydíj, Spa-FrancorchampsJúlius 28., 15.00
Holland Nagydíj, ZandvoortAugusztus 25., 15.00
Olasz Nagydíj, MonzaSzeptember 1., 15.00

 

 

Legfrissebb hírek

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57

Leclerc hisz benne, hogy harcba szállhat a pole pozícióért a Ferrari hazai nagydíján

F1
2025.09.05. 20:55
Ezek is érdekelhetik