Így emlékeztek meg a 30 éve elhunyt Ayrton Sennáról

Vágólapra másolva!
2024.05.01. 14:43
Ayrton Senna 30 éve ment el (Fotó: Getty Images)
Ma, május 1-jén harminc éve, hogy a Formula–1 versenybalesetben elveszítette egyik legnagyobb legendáját, Ayrton Sennát.

McLaren: Már 30 éve annak, hogy a legendás Ayrton Senna elment. Egy ikon volt, aki mindig a szívünkben lesz.

Formula 1: Egy ikon, egy bajnok, egy géniusz. Még 30 évvel később is ugyanúgy érezhető Ayrton Senna hatása.

Williams Racing: A nagyszerű Ayrton Sennára emlékezünk. Mindig a szívünkben lesz.

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) Senna F1-es autóinak rajzaival és statisztikáival emlékezik.

Ayrton Sennáról a Netflix is megemlékezett, amely április 30-án tette közzé Senna című minisorozatának első előzetését. A Senna életére fókuszáló, a Netflix brazil részlege által készített széria az idén debütál.

Az Alpine is emlékezik, a francia csapat jogelődje volt a Toleman, amelynél Senna 1984-ben bemutatkozott az F1-ben.

A McLarent működtető cég vezérigazgatója, Zak Brown: 30 éve volt, hogy tragikus módon elvesztettük Ayrton Sennát. Nem lesz még egy olyan ember, mint ő – írta, és hozzátette, hogy őmiatta is szeretett bele az F1-be. Számára Senna volt minden idők legnagyobb pilótája.

 

Képes Sport
2024.05.01. 07:57

Harminc éve ment el a legendás Ayrton Senna

A háromszoros világbajnok ma is generációk példaképe.

 

 

Legfrissebb hírek

A hazai sportvilág is búcsúzik Fenyő Miklóstól

Egyéb egyéni
Tegnap, 15:27

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17
Ezek is érdekelhetik