A McLarennél izgalmas, de nehéz futamot várnak; a Ferrarinál még mindig a győzelem a cél

B. Ö. B.B. Ö. B.
2024.05.18. 19:57
Nem úszta Oscar Piastri (balra) büntetés nélkül, ám elsősoros rajthelyét Lando Norris örökölte meg (Fotó: AFP)
Max Verstappen szerezte meg a pole pozíciót a Formula–1-es Emilia-romagnai Nagydíjon. A háromszoros világbajnok mellől Oscar Piastri várhatta volna a piros lámpák kialvását, ám a McLaren versenyzőjét megbüntették. Rajthelye azonban csapatban maradt – Lando Norris nehéz versenyre számít Imolában, de bizakodó a McLaren tempóját illetően. A kevésbé jól sikerült időmérő ellenére Charles Leclerc továbbra is bízik a Ferrari hazai pályás győzelmében.

Visszafogottan kezdte a Red Bull az imolai versenyhétvégét, Max Verstappen azonban az idény hetedik időmérőjén is megszerezte a pole pozíciót. A 2023-as idényzárót is figyelembe véve a háromszoros világbajnok ezzel nyolc rajtelsőséget jegyez zsinórban, amivel beérte Ayrton Senna 1989-es rekordját.

„Eddig elég nehezen alakult a hétvége, és még az utolsó szabadedzésen is szenvedtünk, szóval elképesztően örülök, hogy végül meglett a pole – mondta Verstappen a kvalifikációt követően. – Nem számítottam rá, de végrehajtottunk néhány módosítást az időmérő előtt, és úgy tűnik, ez bevált, aminek köszönhetően kicsit keményebben nyomhattam. Hihetetlen ez a pálya, az időmérőn a határon, a kavicságyhoz egészen közel kell autóznunk, és kicsit le is sodródtam az utolsó kanyarban.”

Verstappen mellől Oscar Piastri rajtolhatott volna az idény hetedik futamán, azonban az ausztrál versenyzőt három rajthelyes büntetéssel sújtották, amiért a Q1-ben feltartotta Kevin Magnussent. Piastri így csak az ötödik pozícióból indulhat Imolában, ám bizakodó a McLaren tempóját illetően.

„Ezen a pályán nagyon nehéz összehozni a tökéletes kört, szóval elégedett vagyok – mesélte az időmérőjéről. – Onnantól kezdve, hogy tegnap először elhagytam a garázst, nagyon jól éreztem magam az autóban, és ma közel kerültem a pole-hoz. Eltelt egy kis idő azóta, hogy legutóbb ennyire elől végeztem, szóval nagyon örülök annak, ahogyan ez a hétvége alakul. Maxot és a Red Bullt sosem szabad lebecsülni, és ezt ma is láthattuk, de bizakodóak vagyunk. Nem éppen ezen a pályán a legkönnyebb előzni, de bízunk abban, hogy szép eredményt érünk el.”

Ezúttal kikapott csapattársától Lando Norris, ám Piastri rajtbüntetése következtében az első sorból várhatja a piros lámpák kialvását. Az előző futamon első győzelmét szerző brit úgy véli, jó esélyekkel várhatják a holnapot, ám tudja, nem lesz könnyű dolguk Verstappen ellen.

„Oscarral mindketten egy tizedmásodpercen belül végeztünk, szóval nagyon szoros volt – mondta Norris. – Csapatként nagyon jól megy eddig ezen a hétvégén, Oscar is remek munkát végez, de persze Max is, szóval nagyon közel vagyunk egymáshoz. Alig várom a holnapot, jó futam várhat ránk az autóban ülve és a nézőknek is kívülről figyelve, de nehéz dolgunk lesz. Ha megnézzük a köridőket, nagyon szoros az állás, és sok múlik azon, mi történik az egyes kanyarig vezető úton, továbbá ott van a stratégia és a kerékcserék is. Nehéz verseny előtt állhatunk.”

Nem volt gyorsabb versenyző a pénteki napon Charles Leclerc-nél, a Ferrari az időmérőn mégsem különösebben tudott beleszólni a pole pozícióért zajló csatába. Leclerc úgy véli, alábecsülték a riválisokat az első két szabadedzést követően.

„Az első és a második szabadedzés nagyon jól ment, de persze sosem tudhatjuk, a többiek milyen üzemanyagszinttel mennek, és úgy gondolom, jobban leplezték, mire képesek annál, mint amit mi feltételeztünk – vélekedik a monacói pilóta. – Ez azt eredményezte, hogy az autónk teljesítménye nem volt elég, amiért kár, hiszen fejlesztésekkel készültünk, ráadásul a Ferrari hazájában vagyunk. Nyilván jobban szerettünk volna szerepelni, de a mai napon csak erre voltunk képesek. Holnap arra koncentrálunk, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el, de a cél egyértelműen a győzelem maradt.”

Már a Q2 végén véget ért a kvalifikáció Sergio Pérez számára, aki így csapattársa pole pozíciójával szemben csupán a 11. pozícióból kezdheti meg az imolai futamot. A mexikói versenyző elárulta, mi okozta korai búcsúját.

„Sajnos az első köröm a Q1-ben nem alakult éppen ideálisan – emlékezett vissza Pérez. – Azt gondoltuk, hogy nem biztos a továbbjutásom, ezért feltettünk egy új szett gumit, ez viszont azt jelentette, hogy azon a körön, ami végül az utolsó időmérős köröm lett, kopott abroncsokon mentem. A Q2 elején ugyanis jelentős elkoptak a hátsó gumik, aztán le is sodródtam a pályáról a hetes kanyarban, aminek következtében két vagy két és fél másodperces hátrányba kerültem. Mivel hihetetlenül szoros volt az állás, nem sikerült a továbbjutás.”

Az időmérő végeredménye:

 
4. EMILIA-ROMAGNAI NAGYDÍJ
Május 17., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Leclerc 1:16.990
2. szabadedzés1. Leclerc 1:15.906
Május 18., SZOMBAT
3. szabadedzés1: Piastri 1:15.529
Időmérő1. Verstappen 1:14.746
Május 19., VASÁRNAP
A verseny (63 kör, 309.049 km) rajtja:15.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Monacói Nagydíj, Monte-CarloMájus 26., 15.00
Kanadai Nagydíj, MontrealJúnius 9., 20.00
Spanyol Nagydíj, BarcelonaJúnius 23., 15.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik