Ezüst és fekete – bemutatkozott az új Mercedes, a W15-ös

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.02.14. 11:21
Lehullt a lepel a W15-ösről (Fotó: X/MercedesAMGF1)
A Mercedes szerda délelőtt rántotta le a leplet a 2024-es autójáról, a W15-ösről, amely az utolsó Ezüstnyíl lesz, amit Lewis Hamilton terelgethet a pályán, mielőtt a Ferrarinál folytatja a pályafutását.

A tavaly óriási előrelépést bemutató, és hasonló folytatásban bízó McLaren után a Mercedes folytatta az autóbemutatók sorát, az „ezüstnyilak” az előző évekhez hasonlóan ezúttal is Silverstone-ban rántották le a leplet az aktuális autójukról, amit rövidesen be is járatnak a promóciós nap keretein belül, amely tizenöt kilométer megtételét teszi lehetővé, az istálló a filmforgatási napját jövő hét kedden, vagyis egy nappal a teszt előtt teljesíti Bahreinben.

A németek tehát osztoznak a borongós napra ébredő pályán a filmforgatási napját ugyancsak a helyszínen teljesítő riválissal, igaz, nem feltétlenül fogják zavarni egymást, hiszen a két alakulat két különböző bokszutcát, illetőleg vonalvezetést használ, így valamelyest el lesznek különítve egymástól. 

A W15-re keresztelt gép jócskán eltér az elődjétől, hiszen a csapat a kudarcba fulladó 2022-es, illetve 2023-as idény után úgy határozott, új irányt vesz, és teljesen új alapokra helyezi a konstrukciót. Az új gép dizájnjában is nagy változáson ment át, hiszen az elmúlt években használt fekete fényezés mellett újra feltűnik az ezüst, amely az autó orrészén kapott hangsúlyos szerepet.

 

Noha a versenyzőpáros, Lewis Hamilton és George Russell jövője papíron biztosítva volt a egészen 2025-ig, szűk két héttel ezelőtt robbant a hír, hogy a csapattal hat, míg összesen hét egyéni címet nyerő brit aktiválta a kilépési záradékát, és aláírt a Ferrarihoz, aminek értelmében az utolsó évére készül az „ezüstnyilakkal”. 

„Az elmúlt két év tanulságai segítettek megtalálni az irányt. Lehetővé tette, hogy megtaláljuk a Sarkcsillagunkat. Még vár ránk munka, de felemelt fejjel és nyitott elmével nézünk szembe minden kihívással, és szorgalmasan fogunk dolgozni – kezdte Hamilton. – Ha nem érzed magad kényelmesen az autóban, akkor nem tudod kihozni belőle a maximális teljesítményt. Egy stabilabb, kiszámíthatóbb gép azonban lehetővé teszi, hogy kihozd nemcsak az autóban, hanem a versenyzőként benned rejlő potenciált is."

„Tudom, hogy mire képes a csapat. Hihetetlenül hálás vagyok mindenkinek. Valamennyi alkalommal, amikor a gyárban vagyok, látom, milyen elszánt mindenki. Mindannyian nagyon motiváltan készülünk az előttünk álló évre, és mindent bele fogunk adni az előttünk álló út során." 

„Nagyon érzelemdús most itt állnom, egészen szürreális, hiszen 2013-ban csatlakoztam a csapathoz, tizenegy évet töltöttem velük, és most készülünk a tizenkettedikre. Kiváltság ilyen emberekkel együtt dolgozni. Láttam, hogyan végzik a munkát télen, és milyen folyamatokon mentek keresztül az elmúlt néhány esztendőben. Láttam, ahogyan az autó összeáll, és ez az idény legizgalmasabb időszaka. Most először látom teljes valójában a gépet."  

„Tudom, mi rejtőzik a borítás alatt. Az emberek ezt nem láthatják, de George és én tapasztalni fogjuk a pályán, ami izgalmas. A cél az, hogy visszajuttassuk a csapatot oda, ahol korábban volt." 

 

Az előző évben előrelépést értünk el a W14-es legkellemetlenebb jellemzői terén, de így is nagyon szűk volt a működési tartományunk, és amint kiestünk belőle, az autót nehéz volt vezetni. Ha sikerül tovább bővítenünk a tartományt, az versenyzőként magabiztossággal fog eltölteni bennünket, és onnantól kezdve sokkal egyszerűbb lesz találni még köridőt" – mutatott rá Russell.

„A Formula–1 hihetetlenül nehéz sportág. Egyáltalán nem könnyű nyerni, és pontosan ezért szeretjük. Brackleyben és Brixworth-ban minden egyes nő és férfi arra összpontosít, hogy visszajussunk az élre. Ugyanezzel a fókusszal és eltökéltséggel vágunk neki 2024-nek is, és izgatottan várom, hogy ez merre visz minket."

A csapat előtt tehát meglehetősen nagy feladat áll, megfelelő helyettest kell találnia Hamilton váratlan távozása után, és ezzel felkészülni a 2026-ban érvénybe lépő nagy szabályváltozásokra is, de eközben természetesen elsődlegesen az előtte álló évre összpontosít. A német alakulat tavaly a Ferrarival szoros csatát vívva biztosította be a második helyet a konstruktőri bajnokságban, és noha nyolc dobogós helyezést is begyűjtött, végül 2011 után először győzelem nélkül maradt.

A Mercedesszel még az idény előtt hosszabbító, és feleségével Susie Wolff-fal botrányba is keveredő Toto Wolff nem más célt tűzött ki a csapat elé, minthogy a Red Bull kihívójává lépjenek elő, és visszatérjenek a győztesek útjára. 

„Tudjuk, hogy egy hegyet kell megmásznunk ahhoz, hogy újra az élre törjünk. Ebben a sportban nincsenek csodák. Az ambíciónk, valamint az eltökéltségünk viszont erős. Az új út feltérképezése óta jól halad a fejlesztés, számos elem szerepelt a prioritási listánkon, és hamarosan meglátjuk, sikerült-e megtennünk azt a lépést, amit szerettünk volna. Az a cél, hogy jó munkát végezzünk. Olyan autónk legyen, amely kiszámíthatóan és jól viselkedik a pályán, és amit Lewis és George is élvezettel vezethet. Már alig várom, hogy kipróbáljuk a gépet" – fogalmazott a csapatfőnök.

 

Noha az istálló és Hamilton is leszögezte, hogy a lehető legszebben szeretnék lezárni az együttműködést, mindenképpen érdekes lesz látni, hogyan alakulnak a viszonyok házon belül, hiszen a csapatfőnök számos alkalommal elmondta, hozzá szeretné segíteni a britet a hőn áhított nyolcadik világbajnoki címhez. 

Az egyik legforróbb témát kétségtelenül az fogja jelenteni a soron következő idény során, hogy ki foglalhatja el Hamilton ülését 2025-től, a legfrissebb információk szerint a brit korábbi csapattársa, Fernando Alonso komoly jelöltnek számít, de a csapattal szóba hozták már Kimi Antonellit, Esteban Ocont, valamint Valtteri Bottast is, de érdemes megemlíteni Mick Schumachert és Frederik Vestit is, akik osztoznak a tartalék versenyző feladatain az idén. 

Az autóbemutatók sorát a címvédő Red Bull zárja, amely február 15-én, vagyis csütörtökön tart hivatalos leleplezést, amit követően a figyelem már Bahreinre összpontosul, hiszen február 21. és 23. között Szahírban rendezik meg az idény előtti kollektív tesztet. 

CSAPAT IDŐPONTAUTÓBEMUTATÓ
Red Bullfebruár 15. 
Mercedesfebruár 14.Ezüst és fekete – bemutatkozott az új Mercedes, a W15-ös
Ferrarifebruár 13.Bemutatkozott a Ferrari 2024-es autója, az SF-24-es
McLarenfebruár 14.Megérkezett a 2024-es McLaren, az MCL38-as
Aston Martinfebruár 12.Lehullt a lepel az Aston Martin 2024-es autójáról is
Alpinefebruár 7.Megérkezett az Alpine 2024-es autója, az A524-es
Williamsfebruár 5.A Williams New Yorkban leplezte le 2024-es autóját
Visa Cash App RBfebruár 8.Kékbe öltözött az AlphaTauriból lett VCARB első autója
Stake F1 Team Kick Sauberfebruár 5.Zöldbe és feketébe öltözött a Stake 2024-es versenygépe
Haasfebruár 2.Bemutatkozott a Haas 2024-es versenygépe, a VF-24-es

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik