Megérkezett a 2024-es McLaren, az MCL38-as

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.02.14. 09:49
A 2024-es McLaren, az MCL38-as (Fotó: .mclaren.com)
A Formula–1-es McLaren szerda reggel hivatalosan is bemutatta a 2024-es autóját, az MCL38-ast.

A McLaren a 2024-es festését követően az idei versenygépét, az MCL38-ast is megmutatta a nagyérdeműnek, s a Silverstone-ban tartott filmforgatási nap keretein belül ráadásul azonnal be is járatja az autót.

Az elődjéhez képest több narancssárga fényezést kapó kocsit Lando Norris, valamint Oscar Piastri fogja terelgetni az idei bajnokságban, a pilótapáros a második közös idényére készül, és a tervek szerint a csapatot fogják erősíteni a 2026-ban érvénybe lépő szabályváltoztatás idején is. Az ausztrál szerződése pont azon év végén fog lejárni, míg a nemrég hosszabbító brit több esztendőre kötelezte el magát a csapattal.

„Izgatottan várom, hogy az MCL38-as volánja mögé ülhessek, és láthassam, milyen mozgás közben. A festés nagyszerűen mutat az új autón, jó érzés, hogy már ma pályára vihetem. Alig várom a bahreini bejáratást, teljes mértékben hiszek benne, hogy a csapat tovább tudja vinni a múlt évben elindított fordulatot. A fejlődésünk igazi próbáját azonban a teszt jelenti a bahreini kvalifikáció és futam előtt. Az elmúlt hetekben sokat dolgoztam a mérnökökkel a McLaren gyárában, hogy megfelelően felkészüljünk a következő hétre. Hálás vagyok mindenkinek a pályán és a gyárban, hogy a munkájuknak köszönhetően eljutottunk idáig. Izgatottan megyek Bahreinbe, hogy újra versenyezzek" – összegzett Norris. 

 

 

„Nagyszerű, hogy vezethetem ma az McL38-assal, ez egy fontos mérföldkő a fejlődésünkben, és izgatottan várom, hogy az új festéssel láthassam az autót a pályán. Egészen Bahreinig nem tudhatjuk, mennyire leszünk versenyképesek, de a lehető legjobban felkészültünk, sok időt töltöttem a szimulátorban, szorosan együttműködtem az autó tervezőivel, és most kipróbáljuk a gépet, hogy biztosítsuk, erős formában kezdünk. Várom már a következő heteket, amelyek egy mozgalmas évet vezetnek fel. Hálás vagyok a csapatnak mindenért, amit eddig tett a 2024-re történő felkészülés során. Izgatottan várom, hogy elrajtoljon a második F1-es idényem" – fogalmazott Piastri. 

 
 
 
 

Az előző idény közben az alakulatok közül kétségtelenül a legnagyobb előrelépést bemutató wokingiak határozott célja, hogy az idén harcba szálljanak a győzelemért, és még közelebb kerüljenek a tavaly egyeduralkodó, és a huszonkettőből összesen huszonegy versenyen diadalmaskodó Red Bullhoz.

A tavaly végül negyedikként végző McLaren érte el a legtöbb dobogós helyezést a „vörös bikák” mögött, és az előző esztendőt figyelembe véve minden esélye megvan rá, hogy a 2021-es olaszországi siker után újra a pódium felső fokán pezsgőzhessen, és akár az első számú kihívóvá lépjen elő.

Bár a csapat máig utolsó bajnoki címét 2008-ban szerezte, amikor Lewis Hamilton ülhetett fel a sportág trónjára, míg csapatbajnokságot legutóbb 1998-ban ünnepelhetett, egyértelműen látszik a fejlődés Wokingban, és az alakulat magabiztos azt illetően, hogy lerakta az alapokat a jövőbeli sikerekhez.

 

„Elképesztő, hogy ma bemutathatjuk a 2024-es versenygépünket, az MCL38-ast Silverstone-ban. Nagyszerű lesz látni az új autónkat a 2024-es köntösében a pályán, ahogyan a kemény munka és az elhivatottság összeáll. Az a fantasztikus ebben a sportban, hogy ilyen nagy a versengés, pontosan ezért realistának kell lennünk, hiszen valamennyi csapat előrelépett a tél folyamán."

„ Az igazi tesztet a bahreini időmérő jelenti, ahol láthatjuk, a megfelelő irányba haladtunk-e. Izgatottan várjuk, hogy újra harcba szálljunk, de tudjuk, hogy hosszú idény áll előttünk, és sok munka vár még ránk, hogy biztosítsuk, a 2023-ban megkezdett fejlődésünkre építhessünk" – jelentette ki az ügyvezető igazgató, Zak Brown. 

Az autóbemutatók sorát két órán belül a Mercedes folytatja, amely ugyancsak Silverstone-ban viszi először pályára a 2024-es versenygépét. A két csapatot esős, borongós idő fogadta a brit aszfaltcsíkon.

CSAPAT IDŐPONTAUTÓBEMUTATÓ
Red Bullfebruár 15. 
Mercedesfebruár 14. 
Ferrarifebruár 13.Bemutatkozott a Ferrari 2024-es autója, az SF-24-es
McLarenfebruár 14.Megérkezett a 2024-es McLaren, az MCL38-as
Aston Martinfebruár 12.Lehullt a lepel az Aston Martin 2024-es autójáról is
Alpinefebruár 7.Megérkezett az Alpine 2024-es autója, az A524-es
Williamsfebruár 5.A Williams New Yorkban leplezte le 2024-es autóját
Visa Cash App RBfebruár 8.Kékbe öltözött az AlphaTauriból lett VCARB első autója
Stake F1 Team Kick Sauberfebruár 5.Zöldbe és feketébe öltözött a Stake 2024-es versenygépe
Haasfebruár 2.Bemutatkozott a Haas 2024-es versenygépe, a VF-24-es

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik