F1: „Mint 2021, normális versenyigazgatóval” – a Mercedes a Ferrari elleni harcról

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2023.11.21. 13:42
null
Továbbra is a Mercedes áll a második helyen, de előnye folyamatosan csökken (Fotó: AFP)
Mindössze négy pontra olvadt a Mercedes előnye a Ferrarival szemben a konstruktőri második helyért vívott csatában a Formula–1-es idényt lezáró Abu-dzabi Nagydíj előtt. Az „ezüstnyilak" csapatfőnökében, Toto Wolffban a 2021-es verseny emlékeit idézi fel a helyzet, de ezúttal nem érzi olyan fontosnak, hogy előrébb végezzenek. A Ferrarit irányító Frédéric Vasseur eközben bízik benne, hogy sikerül legyőzniük a riválist, hiszen úgy érzi, lendületben vannak.

 

 

A Mercedes úgy mehetett el a nyári szünetre, hogy 56 ponttal előzte meg a konstruktőri tabellán akkor még az Aston Martin mögött a negyedik helyet elfoglaló Ferrarit. A négyhetes leállás után viszont fordult a kocka a két rivális között: az „ezüstnyilak" az azóta megrendezett kilenc nagydíjból mindössze egyetlen alkalommal szereztek több pontot, mint a maranellóiak, aminek eredményeként előnyük mindössze négy pontra olvadt a mindent eldöntő utolsó versenyhétvége előtt.

A Scuderia ugyanakkor nem feltétlenül a jobb tempójának köszönhette a nagy felzárkózást... Noha mindkét oldalon voltak elszalasztott lehetőségek, a német csapat összességében több pontot bukott, és versenyzői is elég hullámzóan teljesítettek, hiszen egyszer Lewis Hamilton, máskor George Russell fogott ki egy-egy erősebb hétvégét, és meglehetősen kevés olyan helyszín volt, ahol mindkét brit kényelmesen érezte magát az autóban.

1. LAS VEGAS-I NAGYDÍJ
NOVEMBER 17., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Leclerc 1:40.909
2. szabadedzés: 1. Leclerc 1:35.265
NOVEMBER 18., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Russell 1:34.093
Időmérő: 1. Leclerc 1:32.726
NOVEMBER 19., VASÁRNAP
A verseny: 1. Verstappen, 2. Leclerc, 3. Pérez
A KÖVETKEZŐ FUTAM
November 26., 14.00Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

A Mercedes Las Vegasból is eléggé csalódottan távozott. A csapatfőnök, Toto Wolff úgy érzi, legjobb esetben akár nyerhettek is volna, hiszen megvolt a tempójuk hozzá. „Ez a verseny összefoglalja a teljes idényünket. Gyors volt a kocsi, és képes lett volna a dobogóért harcolni: Lewis olyan köridőket futott, mint (Charles) Leclerc. De két balesetbe is belekeveredett, illetve aztán George is Maxszal (Verstappen). Így nem lehet nyerni, nem harcolhatsz az élen."

„Most lényegében egyenlő pontszámmal érkezünk meg – jelentette ki az osztrák, majd megosztotta, a két évvel ezelőtti, 2021-es idényzáróra emlékezteti a helyzet, egyetlen, de annál fontosabb különbséggel. – Egy normális versenyigazgatóval, szóval rendben kell lennie. Szóval csapjunk bele! Minden az utolsó hétvégén fog eldőlni. A Ferrari nagyon gyors, és nagyszerű munkát végzett. Las Vegasban egy szinten lehettünk volna, de az eredmény más képet mutat."

Noha a Mercedes, illetve a versenyzői korábban nemegyszer hangsúlyozták, hogy fontos az istálló számára a konstruktőri második hely, a csapatfőnök az idényzáró előtt már úgy fogalmazott, nem jelentene nagy különbséget, ha végül elvesztenék a második pozíciót. „Őszintén szólva jó lenne megszerezni a második helyet, de az, hogy másodikok vagy harmadikok vagyunk, nem jelentene nagy különbséget. Nem igazán vidítana fel egyik sem."

Wolff-fal ellentétben a kollégája, a Ferrarit irányító Frédéric Vasseur kiemelten fontosnak tartja a második helyet. „Ha figyelembe veszem, hogy néhány versennyel ezelőtt még hatvan pont volt a lemaradásunk, jó úton járunk. Abu-Dzabi más történet lesz, és a négy pont szinte semmi. Sikerült Monzában, Szingapúrban, Austinban, Mexikóvárosban és a mostani hétvégén is jól teljesítenünk, eltérő időjárási körülmények között, eltérő gumikon, így nagyon motiváltan érkezünk meg Abu-Dzabiba."

„Mi vagyunk lendületben, lássuk, mi történik! Ugyanakkor ügyelnünk kell rá, hogy ne vonjunk le túl gyorsan következtetéseket. A Mercedes Brazíliában ugyanis pocsékul kezelte a gumikat, míg Las Vegasban jól teljesített ezen a területen. Pályáról pályára, keverékről keverékre változik a helyzet. Las Vegasban elég hűvös volt az időjárás az idény többi helyszínéhez hasonlítva. Ami minket illet, az elmúlt versenyeket nézve végig jól bántunk a gumikkal, de mindig határon voltunk."

Bár a lendület valóban a Ferrari mellett szól, a melegebb hőmérséklet, és a nagyobb tapadást igénylő pálya jobban kedvezhet a Mercedesnek, mint a Las Vegas-i nyomvonal, így sokkal kiegyenlítettebb lehet a csata.

A KÉT CSAPAT ÁLTAL NAGYDÍJANKÉNT SZERZETT PONTOK
MERCEDES FERRARI
16Bahreini Nagydíj
12
22Szaúd-arábiai Nagydíj14
18
Ausztrál Nagydíj
0
20Azeri Nagydíj
36
20
Miami Nagydíj
16
23Monacói Nagydíj
12
33Spanyol Nagydíj
10
15Kanadai Nagydíj
22
11
Osztrák Nagydíj
32
25
Brit Nagydíj
3
20
Magyar Nagydíj
10
24
Belga Nagydíj
24
8
Holland Nagydíj
10
18
Olasz Nagydíj
27
16
Szingapúri Nagydíj
37
16Japán Nagydíj
20
21
Katari Nagydíj
13
18
Amerikai Nagydíj
24
27
Mexikóvárosi Nagydíj
27
11
Sao Pauló-i Nagydíj
13
10
Las Vegas-i Nagydíj
26
392Állás az Abu-dzabi Nagydíj előtt
388
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik