F1: a pilóták felháborodtak a büntetési összeg emelésén

2023.10.20. 10:00
null
Hamilton sem érti, miért döntöttek így (Fotó: Getty Images)
A Formula–1-es pilóták felháborodottan fogadták, hogy a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) drasztikusan megemelte a kiszabható pénzbüntetések mértékét.

 

Az FIA vezető testülete genfi ülésén úgy határozott, hogy 250 ezerről egymillió euróra emeli a büntetés felső határát a Formula–1 esetében. A döntést azzal indokolta, hogy az összeg 12 évig nem változott, és a motorsport mostani követelményeihez kell igazítani.

George Russell, a Mercedes pilótája, egyben a versenyzők érdekvédelmi szervezetének igazgatója szerint nevetséges, hogy egy versenyzőnek esetleg egymillió eurót kell fizetnie. Hasonlóan vélekedett Charles Leclerc is:

„Ez hatalmas összeg. Néhány pilóta ennél kevesebbet keres” – jelentette ki a Ferrari versenyzője.

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton kiemelte, az sem tisztázott, hogy milyen esetekben szabható ki ekkora bírság.

„Gondoljunk bele, milyen üzenetet közvetít ez a nézőknek” – fogalmazott a Mercedes sztárja.

Legfrissebb hírek

Norris tört az élre a második spanyolországi edzésen

F1
7 perce

A Red Bull és a McLaren is megtámadhatja az FIA döntését Gasly ügyében

F1
1 órája

Russell kezdett a legjobban Spanyolországban

F1
3 órája

Az Alpine elérte a célját: Gasly visszakapta a monacói dobogót – hivatalos

F1
5 órája

Fernando Alonso belengette a visszavonulását

F1
20 órája

A Pirelli 2028-ig a Formula–1 hivatalos gumibeszállítója marad

F1
22 órája

Russell képes lehet megtörni Antonelli menetelését Spanyolországban?

F1
Tegnap, 17:48

Elismerte a pontatlanságot az FIA: újratárgyalják Gasly monacói büntetéseit

F1
Tegnap, 15:49
Ezek is érdekelhetik