Verstappen nyert a zandvoorti káoszban, Alonso és Gasly a dobogón

Vágólapra másolva!
2023.08.27. 14:30
null
Max Verstappen egymást követő kilencedik győzelmét aratta a Holland Nagydíjon (Fotók: AFP)
Max Verstappen nyerte meg a Formula–1-es Holland Nagydíjat. Nagy szerephez jutott a zandvoorti futamon az időjárás, ám a kétszeres világbajnok kiállta a próbát, s történelmi sikert aratott hazai pályán. Verstappen mögött Fernando Alonso ért célba, a dobogóra még – Sergio Pérez büntetése következtében – Pierre Gasly állhatott fel.

 

Hazai pályán is folytatódik Max Verstappen dominanciája – a kétszeres világbajnok szerezte meg a pole pozíciót a zandvoorti időmérőn. Verstappen mellől Lando Norris vághatott neki a 72 körös versenynek, míg a második sorba George Russell és Alexander Albon parkolhatta le autóját a rajtrácson.

A kvalifikáción balesetet szenvedő Charles Leclerc és Logan Sargeant megúszta büntetés nélkül, ám csak az ötödik sorból várhatták a piros lámpák kialvását. A Daniel Ricciardót helyettesítő Liam Lawson révén F1-es debütálásra is sor került Zandvoortban, ahol az időjárásról vasárnap sem feledkezhetett meg a mezőny.

Ami a rajtot illeti, Verstappen könnyen megtartotta az első helyet, míg Fernando Alonso felzárkózott a harmadik pozícióba. Rögtön az első kör végén azonban heves esőzés nehezítette a versenyzők dolgát, aminek következtében több pilótát azonnal kihívtak átmeneti esőgumikért.

33. HOLLAND NAGYDÍJ
AUGUSZTUS 25., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:11.852
2. szabadedzés: 1. Norris 1:11.330
AUGUSZTUS 26., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Verstappen 1:21.631
Időmérő: 1. Verstappen 1:10.567
AUGUSZTUS 27., VASÁRNAP
A verseny: 1. Verstappen, 2. Alonso, 3. Gasly
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Szeptember 3., 15.00Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 17., 14.00Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Szeptember 24., 7.00Japán Nagydíj, Szuzuka

Sergio Pérez profitált legtöbbet csapata gyors reagálásával, mert amikor a következő körökben kiálltak előle a többiek is, már csak az átmenetileg élre álló Russellt kellett megelőznie ahhoz, hogy átvegye a vezetést. A mexikói tehát élre állt a harmadik körben, csapattársa azonban sokat veszített azzal, hogy csak ekkor hajtott be a bokszutcába interekért.

Verstappennek mindössze négy kör kellett ahhoz, hogy visszazárkózzon a második helyre, a hátránya viszont ekkor már több mint tíz másodperc volt Pérezzel szemben. Persze a kétszeres világbajnok gyorsan közeledni kezdett csapattársára, a vezetést azonban csak akkor vette át, amikor a 13. körben Pérez a mezőnyből utolsóként a bokszutcába hajtott száraz pályára való gumikért.

Alig három körrel később be kellett küldeni a biztonsági autót, miután Sargeant a falnak csapta Williamsét a nyolcas kanyarban. A safety car hat kör után állt ki a mezőny elől, Verstappent azonban az újraindításkor sem sikerült letaszítani az első helyről. Sőt, a holland hamar elkezdett kiépíteni némi előnyt az őt követőkkel szemben, a 30. körben már közel négy másodperccel autózott Pérez előtt.

Újabb csapadék érkezése a későbbiekben is fenyegette a versenyzőket, ám ez már nem volt hatással Charles Leclerc-re, aki nem sokkal fél táv után feladta a versenyt. A 16-os számú Ferrari még akkor sérült meg, amikor Leclerc Oscar Piastrival csatázott, s mivel a monacói ezt követően a mezőny hátsó részében autózott, nem sok értelme volt a folytatásnak.

A következő körökben csupán a top tíz végén láthattunk némi csatát, aminek elszenvedője Cunoda Juki volt, ugyanis a japánt Albon, majd Esteban Ocon is maga mögé utasította. Nem sokkal később Lewis Hamilton előzte meg Norrist az utolsó pontszerző helyért, ám a versenyzők számára ekkor már egyre inkább nyomatékosították, hogy hamarosan hevesebb eső érkezhet.

Erre az utolsó tíz körben került sor, ami sok kerékcserét, majd néhány kicsúszást eredményezett. Pérez az egyes kanyarban járta meg a gumiteret, Alonso így feljött a második helyre. A legrosszabbul viszont Csou Kuan-jü járt, akinek autója nem állt meg egészen a falig a pálya ugyanezen pontján.

 

A kínai versenyző balesete és az eső miatt félbeszakították a futamot, amely közel egy óráig állt, az utolsó hat körre repülőrajttal engedték el a mezőnyt. Verstappen maradt az élen az újabb újraindításkor, de nem sikerült leráznia magáról Alonsót. Pérez még nehezebb helyzetbe került, korábban átlépte ugyanis a sebességhatárt a bokszutcába, ami miatt a sportfelügyelők öt másodperces időbüntetést róttak ki rá.

Emiatt hiába ért célba a harmadik helyen, a dobogó legalsó fokára Pierre Gasly állhatott fel. A győzelem Verstappené lett, aki zsinórban kilencedik diadalát aratta, ezzel beállította Sebastian Vettel 2013-as rekordját – sőt Alberto Ascari csúcsát (1952, Belgium–1953, Belgium) is. A holland versenyző mögött Alonso látta meg a kockás zászlót Zandvoortban.

A futam leggyorsabb körét is az Aston Martin versenyzője autózta, pontszerző helyen végzett még Pérez, Sainz, Hamilton, Norris, Albon, Piastri és Ocon.

Folytatás egy hét múlva az Olasz Nagydíjjal!

FRISSÍTÉS: A leintést követően változott a végeredmény, ugyanis a sportfelügyelők öt másodperces időbüntetéssel sújtották Kevin Magnussent. A hátrasorolás nem befolyásolja a kiosztott pontokat, hiszen a dán pilóta – akit azért büntettek meg, mert nem tartotta a tízautónyi távolságot a biztonsági autós fázis alatt – csupán a 14.-ként látta meg a kockás zászlót. A „kapott másodpercekkel” Magnussen a 16. helyre csúszott vissza.

A HOLLAND NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda RBPT 2:24:04.411
2. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 3.744 mp h.
3. Pierre Gasly francia Alpine-Renault 7.058 mp h.
4. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda RBPT 10.068 mp h.
5. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 12.541 mp h.
6. Lewis Hamilton brit Mercedes 13.209 mp h.
7. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 13.232 mp h.
8. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 15.155 mp h.
9. Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 16.580 mp h.
10. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 18.346 mp h.
11. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 20.087 mp h.
12. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 20.840 mp h.
13. Liam Lawson új-zélandi AlphaTauri-Honda RBPT 26.147 mp h.
14. Kevin Magnussen* dán Haas-Ferrari 26.410 mp h.
15. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 27.388 mp h.
16. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda RBPT 29.893 mp h.
17. George Russell brit Mercedes 55.754 mp h.
KIESETT MEGTETT KÖR
Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 62
Charles Leclerc monacói Ferrari 41
Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes 14
* 5 másodperces büntetése következtében a 16. helyre esett vissza
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Max Verstappen 11 13 13 7 339
2. Sergio Pérez 2 7 12 2 201
3. Fernando Alonso - 8 13 1 168
4. Lewis Hamilton - 4 13 2 156
5. Carlos Sainz Jr. - - 11 -
102
6. Charles Leclerc - 3 8 - 99
7. George Russell - 1 10 1 99
8. Lando Norris - 2 8 - 75
9. Lance Stroll - - 8 - 47
10. Pierre Gasly - 1 8 - 37
11. Esteban Ocon - 1 7 - 36
12. Oscar Piastri - - 5 - 36
13. Alexander Albon - - 4 - 15
14. Nico Hülkenberg - - 2 - 9
15. Valtteri Bottas - - 2 - 5
16. Csou Kuan-jü - - 2 - 4
17. Cunoda Juki - - 3 - 3
18. Kevin Magnussen - - 2 - 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Honda RBPT 540
2. Mercedes 255
3. Aston Martin-Mercedes 215
4. Ferrari 201
5. McLaren-Mercedes 111
6. Alpine-Renault 73
7. Williams-Mercedes 15
8. Haas-Ferrari 11
9. Alfa Romeo-Ferrari 9
10. AlphaTauri-Honda RBPT 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik