F1: telt ház és rekordbevétel a Magyar Nagydíjon

Vágólapra másolva!
2023.07.23. 15:18
null
Megteltek a Hungaroring lelátói (Fotó: Árvai Károly)
Több mint 100 ezer néző előtt rendezik meg 15 órától a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a Hungaroringen, ez pedig azt is jelenti, hogy a létesítmény bevételi rekordot ért el az új érában - mondta el Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója vasárnap az MTI-nek.

A sportvezető közölte, a versenyhétvége négy napja alatt – beleszámítva ebbe a csütörtöki 5000 szurkoló részvételével rendezett bokszutca-látogató sétát – 303 ezren jártak a mogyoródi versenypályán, így minden szempontból csúcsot döntött a rendezvény, a 70 körös futamot pedig 102 ezren tekintik meg a helyszínen.

Gyulay Zsolt a szombaton bejelentett szerződéshosszabbításról azt mondta, neki és a kollégáinak is jó érzés, hogy lezárultak a tárgyalások, és a továbbiakban már nem a megállapodás feltételéül szabott felújítással összefüggő előkészítő munka van terítéken.

„Ebből a szempontból természetesen megnyugtató, hogy a végére értünk, ugyanakkor a valódi munka csak most kezdődik” – jelentette ki az elnök-vezérigazgató.

Gyulay szerint nem lehet megmondani, hogy manapság, vagy 10-20 évvel ezelőtt volt könnyebb, vagy nehezebb F1-es versenyt rendezni.

„Inkább úgy fogalmazok, hogy most teljesen más, mint korábban. Ezek a versenyhétvégék szinte négynapos fesztiválokká nőtték ki magukat, ráadásul a versenysorozat jogtulajdonosa óriási követelményrendszert állít fel, így sok mindennek kell megfelelni, sokkal több a munka, több emberre van szükség, és nyilván sokkal költségesebb is – mondta, és hozzátette: – a jegyeket viszont el lehet adni, mi pedig abból élünk, így ebből a szempontból manapság könnyebb a rendezés."

A Hungaroringen szombaton jelentették be, hogy az eredetileg 2027-ig érvényes szerződést öt évvel meghosszabbították, így a mogyoródi F1-es futam 2032-ig biztosan a programban marad.

Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
6 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
9 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
10 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
11 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
14 órája

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
14 órája

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
19 órája

„Teljes időpazarlás, nagyon gyerekes!” – Verstappent felbosszantották az időmérő után

F1
21 órája
Ezek is érdekelhetik