F1: Mick Schumacher lehetőséget kap a Mercedestől – sajtóhír

2023.05.31. 10:50
null
A Bild szerint Schumacher Spanyolországban visszatérhet a volán mögé (Fotó: AFP)
Német sajtóértesülés szerint a Formula–1-es Mercedes tartalék versenyzője, Mick Schumacher jövő héten pályára viheti a W14-es versenygépet Spanyolországban.

 

Mick Schumacher az előző év végén szorult ki a rajtrácsról, miután a Haas Nico Hülkenberg szerződtetése mellett döntött. A német ugyanakkor nem került ki teljesen a Formula–1 körforgásából, hiszen a Mercedes rövidesen bejelentette, ő lesz a hivatalos tartalék versenyzője. Schumacher a csapattal utazik a helyszínekre, így a most hétvégi Spanyol Nagydíjon is ott lesz, ráadásul a német Bild információi szerint a tavalyi Abu-dzabi Nagydíjat követően újra F1-es gépet vezethet.

Az „ezüstnyilak" ugyanis – a Ferrarival egyetemben – a spanyolországi futamot követően a Circuit de Catalunyán próbálhatják ki a 2024-es gumikat a Pirelli kétnapos tesztjének keretén belül. Források szerint kedden George Russell ülhet autóba, míg szerdán Schumacher foglalhat helyet a W14 -es volánja mögött.

Ez azért is lenne különleges, mert a német pilóta édesapja, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher a Mercedes színeiben tért vissza 2010-ben, majd onnan vonult vissza 2012 végén.

Legfrissebb hírek

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50

Európában zárulhat az idei F1-es szezon, jövőre is 24 futammal terveznek

F1
2026.07.29. 19:18