F1: a Mercedes nem számíthat csodára imolai fejlesztési csomagjától

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
Vágólapra másolva!
2023.05.10. 16:07
null
Toto Wolff szerint nincs esély a Red Bull-lal szembeni lemaradás ledolgozására (Fotó: Getty Images)
Az F1-es idénynek vb-álmokkal nekivágó Mercedes a hétvégén Miamiban az idény ötödik nagydíján is messze a Red Bull mögött kullogott, és helyzete aligha fordul meg egyik hétről a másikra.

A vasárnapi Miami Nagydíjon George Russell még úgy is 33 másodperccel a győztes Max Verstappen mögött ért célba, hogy a rajtrácsra három hellyel a holland címvédő elé állhatott fel. A Red Bull sztárja a nyolcadik körben előzte meg ellenfelét, vagyis a Mercedes lemaradása körönként átlagosan mintegy hét tizedmásodpercre rúgott Floridában, ami az évad ötödik nagydíján egészen lelombozó adat.

A brackley-i istállónál már az első futam után elismerték, 2022 óta erőltetett koncepciójuk végleg megbukott, a költségvetési plafon miatt azonban idén már esélyük sincs vadonatúj autót tervezni és gyártani. A folytatásban a W14-es konstrukcióból kell megpróbálniuk kihozni a maximumot, ám azt még Toto Wolff csapatfőnök is elismerte, hogy próbálkozzanak akármilyen átfogó fejlesztési csomaggal, óriási lemaradásukat aligha dolgozzák le:

A jövő heti imolai hétvégén olyan fejlesztéseket vetünk be, amelyek a felfüggesztés bizonyos részeit és a karosszériát is érintik. De az F1-ben töltött 15 évem alatt még egyszer sem láttam olyan csodafegyvert, amelytől hirtelen fél másodperccel gyorsabb lett egy autó. Szóval kétlem, hogy ez épp most fog megtörténni. Inkább arra számítok, hogy bizonyos változókat kiiktathatunk, és stabilabb alapra építkezhetünk. Jó, hogy Imolával kezdve egymás után három nagydíjat rendeznek, mert így tényleg megérthetjük az autó viselkedését, és később az adatokat megszűrve eldönthetjük, milyen döntéseket kell hoznunk a fejlesztéseket illetően.”

A bajnoki izgalmakat tekintve egészen vészjósló, hogy az egyik topcsapat tehát majd csak a nyolcadik futam után jut el egyáltalán odáig, hogy megválassza autója fejlesztési irányát, miközben a Red Bull végig tökéletes konstrukcióját csiszolgathatja tovább. Mindehhez hozzávéve a Ferrari vergődését és az Aston Martin lemaradását, normális körülmények között belátható időn belül aligha lehet legyőzni majd az éllovas istállót, mindazonáltal az ilyen domináns időszakok az F1 velejárói, melyeket nemigen lehet kiküszöbölni.

A MERCEDES KÉPVISELŐI ÖNKRITIKUSAK

Tudjuk, hogy továbbra sem vagyunk elég gyorsak, de keményen dolgozunk, hogy ezen mielőbb változtassunk. A gyárba visszatérve megpróbáljuk megérteni, miért állít minket olyan nagy kihívás elé, hogy jó időmérős teljesítményt érjünk el. – Andrew Shovlin, a Mercedes pályaszéli mérnökigazgatója


Az előző technikai érában például a Mercedes 2014-ben, 2016-ban és 2019-ben az idény első tíz futamából kilencet megnyert, de 2015-ben és 2020-ban is nyolcat, vagyis egészen sok és friss emlékünk lehet az egyoldalúan induló szezonokról. Nagy kár, hogy összességében nem az olyan évek vannak túlsúlyban, mint a 2021-es, amelyben az utolsó méterekig nyitott volt a Red Bull és a Mercedes vb-harca, mindenesetre úgy tűnik, el kell fogadnunk a jelenlegi helyzetet.

A Red Bull árgus szemmel figyeli a riválisok mozgolódásait

Azért még hosszú az idény, és a Mercedesnek rengeteg lehetősége és ideje van tesztelni a szélcsatornában. Majd meglátjuk, de úgy hallom, átfogó fejlesztési csomaggal készül, ahogy a Ferrari is jelentős újdonságokkal. Ha előállnak egy B-autóval, hamar fordulhat a kocka. – Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik