F1: a leglassabb monacói kanyarban borult fel a határait kereső sofőr – videó

Vágólapra másolva!
2023.03.13. 11:30
null
Lefelé már nem sikerült a kanyar...
A mai Formula–1-es versenynaptárban a leglassabb kanyar az óriási hagyományokkal rendelkező Monacói Nagydíj vonalvezetésén található: a miniállam utcái kialakított pályán lévő Loews-kanyar néven ismert hajtűkanyarban az alig 50 km/h-s sebesség ellenére is sikerült felborulni egy vakmerő sofőrnek, amikor a mindössze 2.41 méter hosszú Citroënjével próbálta bevenni a kanyart.

Az elektromos miniautót vezető sofőr először az F1-es versenyeken szokott menetiránnyal szemben érkezett a kanyarba, s az emelkedős jobbost csikorgó gumikkal ugyan, de teljesíteni tudta. Utána viszont nekivágott lefelé is a Loews-kanyarnak, s a klasszikus vonalvezetés már kifogott rajta.

Azt nem tudni, hogy a vélhetően a múlt hét vége felé történt balesetben a „benzinvérű” sofőr megsérült-e, de az biztos, hogy az anyagi kár jelentősnek mondható. Ráadásul, a járdán közlekedő gyalogosoknak is nagy szerencséje van, hogy a járdaszéli oszlop megfogta az oldalán csúszó autót.

ELŐBB FEL, MAJD LE, VÉGÜL OLDALRA

A BALESET MÁSIK KAMERÁBÓL

Amúgy a felkészülés az idei monacói F1-es hétvégére már elkezdődött a pálya bizonyos részeinek újraaszfaltozásával, s a hónap végétől a kikötői részén a kiszolgáló infrastruktúra építése is kezdődik legvégül pedig gyalogos járdák átépítésére, illetve a közúti forgalom korlátozására is sor kerül.

A 2023-as Formula–1-es Monacói Nagydíjat a május 28-án, vasárnap rendezik, a versenyhétvége programjakét nappal korábban kezdődik.

Legfrissebb hírek

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
Tegnap, 15:23

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37
Ezek is érdekelhetik