F1: a legjobbaktól tanult a Williams új csapatfőnöke

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
Vágólapra másolva!
2023.01.18. 08:17
null
Bátor volt James Vowles, amikor elfogadta a patinás Williams ajánlatát, kérdés, hogy sikerül-e bármikor is trófeát nyernie a csapattal (Fotó: AFP)
Nagy fába vágja a fejszéjét James Vowles, mert nagyon mélyről kell felhoznia a Williamst, mindenesetre az elmúlt két évtizedben megszerezhette az ehhez szükséges tudást és tapasztalatot.

 

A Formula–1 közösségét váratlanul érintette Jost Capito decemberi menesztése a Williams éléről, ám arra még kevesebben számítottak, hogy a tulajdonosok a Mercedes stratégiai igazgatóját, James Vowlest nevezik ki a helyére csapatfőnöknek. A 43 éves brit mérnök eddigi teljes karrierjét a brackley-i istálló kötelékében töltötte, amely 1999-ben először a BAR, majd a Honda, a Brawn GP, 2010 óta pedig a Mercedes irányításával működik.

Vowles képességeiről sokat elárul, hogy már húszas évei elején felvették a csapathoz, és hiába a több tulajdonosváltás, utána is minden menedzsment számított a munkájára. Diplomáit komputertudomány és motorsportmérnöki területen szerezte, majd megkezdte tevékenységét a BAR-nál, amelynél szerteágazó mérnöki teendőket látott el az évek során. Amikor Ross Brawn vette át a csapatot, már Vowles felelt a versenystratégiáért, vezető pozícióját e téren pedig a Mercedesnél is megtartotta, sőt, Toto Wolff az elmúlt években már a jobbkezeként tekintett rá az istálló irányításában is.

A szakember az elmúlt két évtizedben rengeteg hasznos tapasztalattal gazdagodott, mert Brackley-ben a kilátástalan és a domináns időszakokból egyaránt kijutott neki. Testközelből látta tehát, milyen, amikor nem működik egy istálló, és milyen, amikor szárnyal, miközben a hatékony menedzsment tudományát olyan sikerkovácsoktól leshette el, mint Brawn és Wolff, akik pályafutásuk során összesen 18 F1-es konstruktőri vb-címben játszottak szerepet. Éppen ezért is fogalmazott úgy Vowles, nem éli meg hatalmas ugrásként, hogy mostantól csapatfőnökként dolgozik, az viszont egyértelmű kockázatot jelent, hogy a Williams finoman szólva sem olyan fejlett szervezet, mint a Mercedes.

Ne feledjük, a grove-i istálló technikai vezetésébe 2017-től Paddy Lowe-nak is beletört a bicskája, pedig ő a Mercedes legfelsőbb vezetőségéből érkezett, és még Vowlesnál is jóval elismertebb szakember volt. A korábban a rali-vb-n sikert sikerre halmozó Jost Capito sem tudott boldogulni az elmúlt két évben a Williams egyedi közegében, vagyis egyre több jel utal arra, hogy a brit csapat legnagyobb problémája az emberállományban rejlik. Az istállón berkeiből kiszivárgó információk szerint még mindig sokan dolgoznak vezető technikai pozíciókban azok közül, akiket megrészegítettek az 1990-es évek sikerei, és egyszerűen nem hajlandók a modern kor kihívásaihoz alkalmazkodni.

Ráadásul az elmúlt öt idényből négyszer a tabella utolsó helyén záró alakulat nem is különösebben vonzó a jó nevű szakemberek szemében, és a költségvetési plafon idején már az álomfizetésekkel is csínján kell bánni – nem mintha a Williams amerikai tulajdonosi köre két kézzel szórná a pénzt. A világ legjobb futballedzője sem lenne képes csodákra egy átlag alatti játékoskerettel, így valószínűleg Vowles kinevezésétől sem várhatunk azonnali sikereket, pláne, hogy a csapatnak jelenleg technikai igazgatója sincsen.

Nem vár tehát sétagalopp az új főnökre, mindenesetre Brackleyben éppen elég „feltámadásban” játszott szerepet ahhoz, hogy elegendő trükk lapuljon tarsolyában a nehéz helyzetek megoldására. Néhány éven belül kiderül, Grove-ban is beválnak-e.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik