F1: végleges a 2022-es versenynaptár, július végén Magyar GP

2021.12.15. 21:43
null
Életkép a Hungaroringről (Fotó: Földi Imre)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) Motorsport-világtanácsa szerdán Párizsban véglegesítette a Formula–1-es világbajnokság következő szezonjának versenynaptárát, amelyben július 31-i dátummal szerepel a Magyar Nagydíj – jelentette az MTI.

 

Az FIA honlapja szerint a szezon március 20-án, Bahreinben kezdődik majd, és visszatér a mezőny Ausztráliába, Szingapúrba, Kanadába, valamint Japánba, ahol a koronavírus-járvány miatt sem idén, sem tavaly nem tudtak versenyt rendezni.

A jövő évi vb – amely a szabálymódosítások miatt új korszak kezdete is lesz a sportágban – utolsó futamát Abu-Dzabiban rendezik november 20-án. Ez 2010 óta a legkorábbi szezonzárás, aminek az az első számú magyarázata, hogy a sorozat vezetősége szerette volna elkerülni az ütközést az egy nappal később rajtoló katari labdarúgó-világbajnoksággal.

A Magyar Nagydíjra az egy hónapos nyári szünet előtt kerül sor, ezúttal július 31-én, a jövőre debütáló miami utcai verseny pedig május 8-án lesz.

A tervek szerint 2022-ben hat helyszínen rendeznek majd sprintfutamot, mely az idén három versenyhétvégének volt része kísérleti jelleggel.

A FORMULA–1 2022-es VERSENYNAPTÁRA
március 20.:
Bahreini Nagydíj, Szahír
március 27.: Szaúdi Nagydíj, Dzsidda
április 10.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
április 24.: Emilia-romagnai Nagydíj, Imola
május 8.: Miami Nagydíj, Miami
május 22.: Spanyol Nagydíj, Barcelona
május 29.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
június 12.: Azeri Nagydíj, Baki
június 19.: Kanadai Nagydíj, Montreal
július 3.: Brit Nagydíj, Silverstone
július 10.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
július 24.: Francia Nagydíj, Le Castellet
JÚLIUS 31.: MAGYAR NAGYDÍJ, MOGYORÓD
augusztus 28.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
szeptember 4.: Holland Nagydíj, Zandvoort
szeptember 11.: Olasz Nagydíj, Monza
szeptember 25.: Orosz Nagydíj, Szocsi
október 2.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
október 9.: Japán Nagydíj, Szuzuka
október 23.: az Egyesült Államok Nagydíja, Austin
október 30.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
november 13.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
november 20.: Abu-dzabi Nagydíj, Jasz Marina

(MTI)

Legfrissebb hírek

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
23 órája

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00
Ezek is érdekelhetik