F1: Alonso elmondta, mit szeretne még a sportágtól

MTI/R. P.MTI/R. P.
2021.09.08. 19:14
null
Fernando Alonso (Fotó: AFP)
Harmadszor is megpróbál világbajnok lenni a Formula–1-ben Fernando Alonso.

Az Alpine 40 éves spanyol pilótája a BBC-nek nyilatkozva leszögezte, hogy ezzel a céllal tért vissza az autós gyorsasági világbajnokság mezőnyébe, amelyben a Renault istálló színeiben nyert 2005-ben, majd 2006-ban is.

„Továbbra is fenntartom a töretlen küzdőszellememet, és változatlanul az a vágyam, hogy a harmadik bajnoki címet is megszerezzem. Ez motivál” – jelentette ki Alonso. Azzal folytatta, hogy szerinte az életkor nem probléma.

„Ha az autódnak jobb a leszorító ereje, akkor gyorsabb lesz a kanyarokban, ha erős a motorja, gyorsabb lesz az egyenesben. Nem számít, hogy húsz- vagy negyvenéves vagy” – magyarázta.

A spanyol versenyző múlt vasárnap a Holland Nagydíjon hatodikként ért célba.

Legfrissebb hírek

F1, Brit Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

Antonelli aratott győzelmet Hamilton és Norris előtt a silverstone-i sprintversenyen

F1
4 órája

Hamiltont és a riválisokat is meglepte a Ferrari erős tempója Silverstone-ban

F1
21 órája

Hamilton pole pozícióba repítette a Ferrarit! Russell ötödik a silverstone-i sprintidőmérőn

F1
23 órája

Hamilton nyitott az élen hazai pályán; Antonelli egyelőre Russell előtt Silverstone-ban

F1
Tegnap, 14:35

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

F1
2026.07.02. 20:43

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
2026.07.02. 18:07

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
2026.07.01. 17:35
Ezek is érdekelhetik