F1: Silverstone-ban debütál a sprintkvalifikáció – hivatalos

H. L.H. L.
2021.04.28. 14:46
null
Silverstone-ban rendezik az első sprintkvalifikációt (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Brit Nagydíjnak otthont adó Silverstone hivatalosan megerősítette, hogy a július 18-i hétvégén megrendezendő Grand Prix-n debütál a sprintkvalifikáció.

 

Mint beszámoltunk róla, a Formula–1 vezetősége hétfőn hivatalosan bejelentette, hogy három nagydíjon élesben is kipróbálja a sprintkvalifikációs lebonyolítási módot. A közlemény akkor nem tartalmazta, mely három helyszínen debütál az új formátum, egyedül annyit jegyzett meg, hogy két európai, illetve egy Európán kívüli pályán teszteli a módosítást. A Brit Nagydíjnak otthont adó Silverstone aztán szerdán hivatalosan is megerősítette, hogy nála rendezik meg az első sprintkvalifikációt.

„Hihetetlenül izgatottak vagyunk, hogy a silverstone-i szurkolók láthatják először a Formula–1 sprintkvalifikációs lebonyolítási módját, az idei Brit Nagydíjon. Évek óta nem volt példa jelentős programváltozásra, és becsüljük az F1 és a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) erőfeszítéseit, amit a minél jobb szórakoztatásért tesznek, valamint azért, hogy a közönségnek legyen miért még jobban várni a júliust" – olvasható a silverstone-i pálya ügyvezető igazgatójának, Stuart Pringle-nek a közleményében.

A Brit Nagydíjat a július 18-i versenyhétvégén tartják.

Legfrissebb hírek

Tiéd a Ring! – Közösségi eseménnyel nyitotta meg a kapuit a magyar F1-es pálya!

F1
2026.04.26. 17:06

Visszatér a Török Nagydíj az F1-es versenynaptárba – hivatalos

F1
2026.04.24. 14:45

A McLaren csapatfőnöke: Teljesen új autóval megyünk Miamiba

F1
2026.04.24. 08:50

Újra bevetésen a Macarena-szárny – a Ferrari Monzában tesztel

F1
2026.04.22. 10:10

A Mercedes csalódott lenne, ha az FIA beavatkozna a bajnokságba a motorfejlesztés engedélyezésével

F1
2026.04.21. 15:20

Így alakul át a Formula–1 a Miami Nagydíjra

F1
2026.04.21. 12:52

F1: Tanulni kell a korábbi hibákból – Wolff

F1
2026.04.20. 16:51

„Sokkal rosszabb is lehetett volna” – Bearman a szuzukai balesetéről

F1
2026.04.16. 15:35
Ezek is érdekelhetik