F1: A sprintversenyes ötlet egyértelmű előrelépés – Montoya

H. L.H. L.
2021.04.09. 16:35
null
Silverstone-ban debütálhat az új lebonyolítási forma (Fotó: AFP)
A korábbi Formula–1-es versenyző, Juan Pablo Montoya pozitívan értékeli a Liberty Media eddigi ténykedését, és örül a sprintfutamok bevezetésének.

 

Mint beszámoltunk róla, a Formula–1 vezetősége a soron következő Emilia Romagna-i Nagydíj előtt kívánja megosztani az idei évre tervezett sprintversenyek lebonyolítását, illetve annak részleteit. Azóta egybehangzó sajtóértesülések erősítettek meg, hogy az utolsó akadályok is elhárultak az új formátum elől, miután sikerült megegyezni a csapatokkal a pénzügyekről.

A források szerint valamennyi istálló 500 ezer dollárt (jelentős kár esetén ez az összeg növekedhet) kap fejenként a sprintversenyekért, amelyeket várhatóan a silverstone-i, a monzai, valamint az interlagosi hétvégén rendeznek meg. Az új koncepció szerint a pénteki egyetlen szabadedzést követi a hagyományos időmérő, amely a szombati verseny rajtsorrendjét határozná meg. A száz kilométeresre tervezett futamot – amely hivatalosan a sprintkvalifikáció elnevezést kaphatja – egy második szabadedzés előzheti meg.

A szombati futam után pontot is osztanának – a hírek arról szólnak, hogy az első három helyezettet jutalmaznák, míg a kialakult sorrend adná a vasárnapi (hagyományos) verseny rajtfelállását.

Az ötlet eddig igencsak megosztotta a Formula–1-ben szereplőket és a rajongókat is, a korábban a sorozatban versenyző Juan Pablo Montoya azonban egyértelműen a támogatók táborát erősíti, s azt is kiemelte, mennyivel barátságosabb lett a „száguldó cirkusz" légköre, amióta a Liberty Media irányítja.

„Kezdenek rájönni, hogy egyre kevesebb időre lehet lekötni az emberek figyelmét. Nem remélheted, hogy leülnek, és két órán keresztül figyelik a versenyeket a televízióban. Az olyanok, mint mi, akik szeretik a sportot, meg fogják tenni, a fiatalabb generáció számára azonban ez problémát jelenthet. Az, hogy a Formula–1 sprintversenyekről beszél, egyértelmű előrelépés" – jelentette ki a Motorsport.com-nak adott nyilatkozatában.

„Az F1 nagyon érdekes, amióta a Liberty Media megérkezett, és több változás is történt. Amikor az ember belép a paddockba, manapság sokkal barátságosabb, mint régebben volt. Egyszerűen kellemesebb, és az emberek is sokkal kedvesebbek, sokkal jobb hely lett" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
12 órája

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
2026.11.03. 12:21

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
2026.11.02. 17:10

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
2026.11.02. 15:03

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
2026.11.02. 10:32

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
2026.11.02. 08:32