F1: Évek óta nincs első számú pilóta a Red Bullnál – Horner

MALATINSZKY MERCÉDESZMALATINSZKY MERCÉDESZ
Vágólapra másolva!
2021.03.19. 11:04
A Formula–1-es Red Bull istálló csapatfőnöke, Christian Horner továbbra is kitart a véleménye mellett, hogy az új igazolásra, Sergio Pérezre nem második számú pilótaként tekintenek Max Verstappen mögött.

A Red Bull 2020 végén döntött úgy, hogy megválik Alexander Albontól és a helyére a középmezőnyben évek óta stabilan versenyző Sergio Pérezt ülteti.

A mexikóinak talán karrierje legnagyobb lehetőségét adta az osztrák istálló, miután korábbi csapata, az idén már Aston Martin néven versenyző alakulat már az előző idény közben bejelentette, megválnak tőle.

Horner szerint Pérez ugyanolyan esélyekkel indul, mint Verstappen (Fotó: AFP)
Horner szerint Pérez ugyanolyan esélyekkel indul, mint Verstappen (Fotó: AFP)

A bejelentést követően több korábbi versenyző is arról beszélt, hogy Pérezt egyértelműen másodpilótának szerződtették Max Verstappen mellé, és ezzel a mexikói is tisztában van.

Christian Horner csapatfőnök viszont ezt korántsem így gondolja

„Az lesz az első számú pilótánk, aki előrébb van a versenyben. Évek óta ez volt a taktikánk, évek óta így csináltuk. Ugyanazt az autót kapják, ugyanazokkal a lehetőségekkel” – közölte Horner a Ziggo Sportnak adott interjújában.

„Pérez szépen beilleszkedett, tapasztalt és rendes srác. A két pilótánk jól kijön egymással, jól dolgoznak együtt, és úgy gondolom, Checo hozzáad valami pluszt a csapathoz” – mondta Horner arról, milyen a kapcsolat az új igazolás és a Red Bull közt.

A 2021-es idény március 26-án kezdődik Bahreinben, ahol a rajt előtti teszteket is megrendezték. Az ottani adatok alapján a Red Bull jó esélyekkel vághat neki az új idénynek – erről bővebben itt olvashat!

Legfrissebb hírek

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
3 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
4 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
5 órája

Leclerc: Ez a valaha volt egyik legjobb rajtelsőségem, és biztos, hogy ez a legváratlanabb

F1
7 órája

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
9 órája

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
10 órája

Hungaroring: ikonikus szakaszok, legendás pillanatok – összeállítás

Képes Sport
11 órája

A McLaren maradt az élen, de Piastri megelőzte Norrist a hungaroringi időmérő előtt

F1
13 órája
Ezek is érdekelhetik