F1: Én kértem az MSC rövidítést – Mick Schumacher

H. L.H. L.
2021.03.14. 10:54
null
Mick Schumacher érzelmi okokból kérte a módosítást (Fotó: Twitter/HaasF1Team)
A Formula–1-es Haasszal az idén debütáló Mick Schumacher érzelmi okokból kérte, hogy ugyanazt a rövidítést használják nála, mint legendás édesapjánál, Michael Schumachernél.

 

Mint ismert, kilenc év után visszatér a legendás Schumacher név a Formula–1-be, hiszen a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, Mick Schumacher az idén debütál a királykategóriában.

A fiatal németet egészen eddig SCH rövidítéssel jelölték, hiszen a bevett szokás szerint a vezetéknév első három betűjével tüntetik fel a közvetítésekben a versenyzőket, azonban a hivatalos idény előtti kollektív teszten már az MSC rövidítéssel futott a Haas újonca.

Az MSC rövidítés korábban édesapjával forrt össze, a rekordbajnokot pályafutása nagy részében ugyanis ezzel jelölték, miután testvére, Ralf Schumacher is bemutatkozott a „száguldó cirkuszban", s így meg kellett különböztetni őket egymástól.

A Formula–2 tavalyi bajnoka elmondása szerint érzelmi okokból kérte arra a Formula–1 vezetőségét, hogy nála is az édesapja rövidítését használják.

„Én akartam az MSC rövidítést. Érzelmileg kötődöm hozzá. Úgy gondolom, mindenki számára klassz viszontlátni az MSC rövidítést az eredményjelzőkön" – nyilatkozta az újonc, aki pontosan 30 évvel édesapja után debütál a királykategóriában.

Legfrissebb hírek

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
6 órája

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
11 órája

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
11 órája

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
15 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
2026.11.06. 21:00

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
2026.11.06. 17:35

Senna ihlette sisakban versenyez Brazíliában Antonelli – képek

F1
2026.11.06. 13:20

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
2026.11.06. 09:23