F1: Egyáltalán nem beszéltünk a futam óta Hamiltonnal… – Russell

2021.03.24. 09:16
A hétvégén kezdetét veszi a Formula-1 2021-es idénye. Sok szempontból izgalmas évnek nézünk elébe, hiszen nemcsak új pályával ismerkedhetnek meg a rajongók, hanem rengeteg pilóta új csapat színeiben áll majd a rajtrácsra. George Russell azonban továbbra is az elmúlt években sereghajtó Williams kormánya mögött foglal majd helyet. A fiatal pilóta annak ellenére, hogy csapatával eddig egy pontot sem szerzett, sokaknak felkeltette a figyelmét.

 

Az igazi áttörést a múlt évi Szahíri Nagydíj jelentette a fiatal brit pilótának, amikor is a koronavírussal megfertőződő Lewis Hamilton helyetteseként ült be a mezőny legerősebb autójába. A futamon remekül teljesítő Russellt balszerencsék sorozata fosztotta meg élete első futamgyőzelmétől.

Nem titok, hogy Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke számol vele a közeljövőben. De hogy ez mit takar, arra egyelőre senki sem tudja a választ.

George Russel reagált Hamilton hallgatására (Forrás: AFP)
George Russel reagált Hamilton hallgatására (Forrás: AFP)

Russell már nem érez magán extra nyomást. Állítása szerint már bizonyíthatta, hogy mire képes a címvédő Hamilton autójával, már nem arra kell koncentrálnia, hogy felfigyeljenek rá.

„A kapcsolatunk Toto Wolffal és a Mercedesszel jobb, mint valaha. Tisztában vannak a helyzetemmel, pontosan tudják, hogy a győzelmekért és a bajnoki címért akarok küzdeni. Bahreinben láthatták, hogy mire is vagyok képes. Innentől kezdve csak magamra kell koncentrálnom és nem kell zaklatnom őket”
– nyilatkozta Russell a Press Associationnek.

Az biztos, hogy idén a Mercedes két pilótája, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas csupán egy-egy évre írták alá szerződésüket, így a fiatal pilóta bármelyikük utódja lehet.

Nem csoda, hogy a találgatások Russell szerződtetésével kapcsolatban egyre erősödnek. Sokak szerint Hamilton az idén megdönti a tavaly beállított rekordját és a 8. világbajnoki címe után távozik, helyére pedig Russell kerül, míg mások arra számítanak, hogy Bottas ülését foglalhatja el a brit. Az, hogy Hamilton utódja vagy új csapattársa lehet-e, meghatározó kérdés a fiatal pilóta karrierjében. Hamilton az előző idény első felében nem győzte dicsérni Russellt, ám azt követően, hogy a koronavírus-fertőzése során a Williams ifjú versenyzője pótolta, feltűnően csendes volt helyettesének teljesítménye kapcsán.

„Egyáltalán nem beszéltünk a futam óta. A viszonyunk jó Lewisszal, nincsenek problémáink. Nem tudom, mire kellett volna számítanom, mit mondhatott volna a verseny után. De azt sem tudom, én mit éreztem volna, ha valaki a williamses ülésemben versenyzett volna…”
– nyilatkozta Russell megértően Hamilton hallgatásáról.

A brit pilóta szerint várhatóan augusztusig eldől, hol folytatja pályafutását.

Legfrissebb hírek

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Európában zárulhat az idei F1-es szezon, jövőre is 24 futammal terveznek

F1
2026.07.29. 19:18

A Magyar Nagydíjon mutatkozott be az új Safety Car

F1
2026.07.27. 12:28

Verstappen versenye a túlélésről szólt, de dobogóra állt a Magyar Nagydíjon

F1
2026.07.26. 20:44

Antonelli 50 pont előnnyel megy nyári szünetre, de nehéz folytatásra számít

F1
2026.07.26. 20:19

Hamilton a Ferrari taktikáját és a saját teljesítményét is kritizálta a Magyar Nagydíj után

F1
2026.07.26. 19:25

„Úgy csatázott Alonsóval az utolsó helyért, mintha bajnoki címért harcoltak volna” – Piastri beszólt Sainznak

F1
2026.07.26. 19:00