F1: Bottas sokat vár a Mercedestől, hogy legyőzhesse Hamiltont

B. Ö. B.B. Ö. B.
2021.03.03. 18:24
null
Valtteri Bottas (jobbra) ígéri, ha kell, idén önzőbb lesz (Fotó: AFP)
Valtteri Bottas kijelentette, hogy ha kell, idén önzőbb lesz, és több támogatást vár a Mercedestől annak érdekében, hogy igazán harcba tudjon szállni Lewis Hamilton ellen a világbajnoki címért folyó csatában.

 

Kedden elsőként a Mercedes mutatta meg a 2021-es autóját, amivel Lewis Hamilton a nyolcadik világbajnoki címéért szállhat harcba. A brit pilóta csapattársa idén is Valtteri Bottas lesz, aki számára a cél továbbra is egyértelmű: le kell győzni végre Hamiltont, hiszen ez egyben nagy eséllyel azt jelentené, hogy Bottas is világbajnokká válhat.

A kilencszeres futamgyőztes finn az új autója leleplezése után beszélt a 2021-es terveiről, és arra is kitért, hogy miben lenne kissé más, mint amilyen eddig volt.

„A legfőbb célom erre a szezonra az, hogy ha majd Abu-Dzabiban visszatekintek, azt mondhassam, minden tőlem telhetőt megtettem annak érdekében, hogy megnyerjem a vébécímet – szögezte le Bottas. – Persze ez így lesz a többieknél is körülöttem, nem számít, kikkel dolgozom együtt. Annyit fogok kérni a csapattól, amennyire szükségem lesz a támogatást és az információt illetően, és emiatt lehet, hogy kissé önzőbb leszek. Életem egy évéről van szó, amikor mindent bele kell adnom, és ez valójában nem hosszú idő. Ezt a nézetet vallom, és ez igaz rám és a körülöttem lévő emberekre is.”

Természetesen Bottas azt a kérdést is megkapta, hogy mi történik akkor, ha az elmúlt négy idényhez hasonlóan ismét alulmarad Hamiltonnal szemben.

„Természetesen csalódott lennék, hiszen már jó néhány éve csapattársak vagyunk Lewisszal, és az én célom minden évben ugyanaz – mondta a finn. – Ám leginkább az lenne csalódást keltő, ha visszatekintve rájönnék, hogy voltak olyan dolgok, amiket jobban csinálhattam volna, vagy amikbe többet beleadhattam volna. Ha mindent beleadok, amim van, és a lehető legtöbbet hozom ki magamból és a többiekből magam körül, akkor nem lesz mit megbánni.”

Legfrissebb hírek

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
1 órája

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
20 órája

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
22 órája

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00
Ezek is érdekelhetik