F1: Az autót és az egész csapatot Verstappenhez építették – Schumacher

B. Ö. B.B. Ö. B.
2021.03.21. 16:05
null
Ralf Schumacher szerint Péreznek nagyobb esélye lehet Verstappen ellen, mint Albonnak volt (Fotó: AFP)
Hatalmas tehetségnek és nehezen verhető csapattársnak tartja Ralf Schumacher Max Verstappent. A hatszoros futamgyőztes exversenyző Sergio Pérez esélyeiről, illetve a Mercedes pilótapárosáról is beszélt.

 

A 2021-es idény egyik nagy kérdése az, hogyan boldogul majd Sergio Pérez Max Verstapen ellen a Red Bullnál. A holland versenyzőt az utóbbi években Pierre Gasly és Alexander Albon sem tudta legyőzni, ám Pérez személyében egy nála jóval tapasztaltabb csapattársat kapott most.

Ralf Schumacher úgy véli, a mexikóinak azért sem lesz könnyű dolga Verstappen ellen, mert a Red Bullnál az utóbbi években egyértelműen utóbbira építettek, ám Pérez így is nagyobb esélyekkel indul ellene, mint mondjuk a holland előző csapattársa.

„Verstappen szupertehetséges, efelől nem lehet kétség – tért ki a korábbi versenyző a Red Bullra az F1-Insidernek adott hosszabb interjújában.Én azonban úgy érzem, Pérez közelebb lesz hozzá, mint Albon volt tavaly. Pérez hátránya nem négy tizedmásodperc lesz, de időre lesz szüksége ahhoz, hogy előhozza magából a maximális teljesítményt. Viszont egy dolog biztos: az autót és az egész csapatot Verstappenhez építették.”

Schumacher a Mercedes pilótapárosáról, illetve arról is beszélt, hogy Valtteri Bottasnak – aki eddig az összes szezonban kikapott Lewis Hamiltontól – mekkora esélye lehet legyőzni immár hétszeres világbajnok csapattársát.

„Vannak futamok, ahol Valtteri fel tudja venni ellene a versenyt. Viszont egy teljes szezont nézve nincs sok esélye ellene, mert nem elég stabil – vélekedik a hatszoros futamgyőztes. – Ahogyan az idény halad előre, egyre több hibát követ el. Ez történt tavaly is, amikor az évad végén több rajtot is elrontott. Nico Rosberg 2016-ban bebizonyította, hogy le lehet győzni Lewist a vébé-trófeáért folytatott csatában. Viszont Lewis tanult ebből, és emiatt nem igazán történhet meg újra, hogy a gyengébbnek tartott versenyző nyerjen.”

Legfrissebb hírek

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
10 órája

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00
Ezek is érdekelhetik