F1: Verstappen válthatja Hamiltont a Mercedesnél – Horner

2021.02.15. 17:19
null
Verstappen válthatja Hamiltont a Mercedesnél? (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner bízik benne, hogy Max Verstappen marad az alakulatnál, de tudja, hogy adott esetben a Mercedes nagyon vonzó opciót jelentene a versenyző számára.

 

Mint beszámoltunk róla, a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko nemrég kijelentette, hogy van egy teljesítményhez kötött záradék Max Verstappen szerződésében, amely lehetővé teszi a versenyző számára, hogy a 2023 végéig érvényben lévő kontraktusa ellenére már az idei év végén távozzon a csapattól.

Ezt megerősítette a csapatfőnök, Christian Horner is, aki elmondta, tudja, hogy csakis tőlük függ, hogy aktiválódik-e a záradék, de bízik benne, hogy ezt sikerül elkerülniük. A csapatfőnök kiemelte, hogy jó kapcsolatot ápolnak a versenyzővel, de tisztában van vele, hogy adott esetben a Mercedes nagyon vonzó opciót jelenthet, főleg annak tudatában, hogy az „ezüstnyilak" bevallottan tettek már próbát Verstappen megszerzésére, így Lewis Hamilton esetleges visszavonulásával ő válhatna a gárda elsődleges célpontjává.

Nem kényszeríthetsz egy versenyzőt arra, hogy maradjon, ha menni szeretne. Azonban ez sokkal inkább szól arról, hogy milyen a pilóta és a csapat közötti kapcsolat, mintsem arról, hogy milyen záradékok vannak a szerződésben. Csakis akkor szedsz elő egy kontraktust, ha valamilyen problémád van. Úgy hiszem, nekünk elég erős kapcsolatunk van. Hisz a projektünkben, és hisz abban, amit csinálunk. Látja, hogy a Red Bull mennyit fektetett már bele a projektbe, és hisz a csapatban dolgozó emberekben, illetve abban is, ahogyan dolgozunk. Bízom benne, hogy nem kell semmilyen záradékra hivatkoznunk majd. Csakis tőlünk függ, hogy versenyképes autót bocsátunk-e a rendelkezésére. Ő és mi is ezt akarjuk" – jelentette ki, de elismerte, hogy adott esetben a Mercedes vonzó opciót kínálhat Verstappen számára.

Ha Lewis visszavonul, biztos vagyok benne, hogy Max fog szerepelni a Mercedes kívánságlistájának élén. De emellett van hozzáférésük George Russellhez, és más versenyzőkhöz is. Minden arról fog szólni, hogy milyen a kapcsolatunk, és hogy képesek leszünk-e versenyképes autót adni neki. Semmi sem garantált, tiszta lappal kezdünk 2022-ben" – utalt arra Horner, hogy jövőre lépnek érvénybe a nagy szabályváltoztatások, ami jócskán felboríthatja a jelenlegi erősorrendet.

Legfrissebb hírek

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
23 órája

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
23 órája

Antonelli, a koraérett tehetség – F1 sajtószemle

F1
Tegnap, 10:48

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23

„Mondtam, hogy szeretném visszavezetni Olaszországot a csúcsra, ez ma sikerült” – Antonelli elsírta magát első győzelme után

F1
2026.03.15. 12:36

Antonelli-győzelem és Hamilton-dobogó Kínában! A két McLaren el sem tudott rajtolni

F1
2026.03.15. 07:40
Ezek is érdekelhetik