F1: a Renault újra összeállna a Williamsszel – sajtóhír

H. L.H. L.
2021.02.02. 11:27
null
Értesülések szerint a Renault megkörnyékezte a Williamst (Fotó: AFP)
Sajtóértesülések szerint a francia motorgyártó, a Renault továbbra is keresi az esetleges Formula–1-es partnercsapatát, és a McLaren elvesztése, illetve az Alfa Romeo várható ferraris szerződéshosszabbítása után megkörnyékezte a Williamst.

 

Mint ismert, a McLaren ettől az évtől Mercedes-erőforrással áll rajthoz, aminek következményeként a motorgyártók közül a Renault lesz az egyetlen, amely csak egy csapatot fog ellátni motorral, méghozzá a saját gyári alakulatát, az Alpine-t. A franciák bevallottan változtatni akarnak ezen a helyzeten, és elmondásuk szerint a botrányos válás ellenére készek lettek volna adott esetben újraegyesülni a Red Bull-lal is, miután kiderült, hogy a Honda 2021 végén kiszáll a Formula–1-ből.

A „vörös bikák" viszont továbbra is amellett kardoskodnak, hogy megvalósulhasson a japán motorok átvétele és továbbvitele, és az egyezség megkötéséhez már csak egyetlen, sorsdöntő lépés van hátra: a csapatnak végig kell vinnie azon javaslatát, mely szerint 2022-től befagyasztják a motorfejlesztést. Az erről szóló szavazást egyszer már elhalasztották, a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko azonban továbbra is optimista, s hisz benne, hogy a források szerint a február 21-én esedékes ülésen elegendő támogató szavazatot kapnak.

Miután az osztrák istálló látszólag elzárkózott a Renault-tól, a franciák új lehetséges partner után kezdtek nézni, s sokáig úgy tűnt, összeállhatnak az Alfa Romeóval. A svájci csapat ugyanis egyértelműen visszaesett az előző idényben a gyenge Ferrari-motor miatt, s az sem erősítette az együttműködést, hogy a maranellóiak láthatóan a Haasszal fűzték szorosabbra a partnerséget. A csapatfőnök, Frédéric Vasseur nem is tagadta, egyelőre bizonytalanok a 2022–2025-ös időszakot illetően, és azt sem titkolta, hogy meglepte, nem hozzájuk szerződött a Ferrari-akadémista, Mick Schumacher.

Bár hivatalos megerősítés egyelőre nincs, a legfrissebb sajtóinformációk szerint a Ferrarinak sikerült megegyeznie az Alfa Romeóval, amely egészen 2025-ig kötelezheti el magát az olasz motorgyártó mellett. Ezt támaszthatják alá azon értesülések is, melyek szerint a Renault máris másik csapat ajtaján kopogtat: a holland kiadású Motorsport.com arról számolt be, hogy a franciák már fel is vették a kapcsolatot a Williamsszel.

A felek a kilencvenes években már értek el együtt szép sikereket, s rövid ideig a 2010-es évek elején is együttműködtek. A partnerség újjáélesztése előtt ugyanakkor több akadály is van: egyrészről a csapatok már elkezdték a 2022-es autó fejlesztését, ami bonyolíthatja az esetleges váltást, továbbá a Williams nemrég bejelentette, hogy szorosabbra fűzi a kapcsolatát a jelenlegi beszállítójával, a Mercedesszel – az egyezség eredményeként a németek hajtáslánc mellett váltóval és hidraulikus rendszerrel is ellátják a grove-iakat a nagy szabályváltoztatásokat hozó 2022-es idénytől.

A Renault korábban egyik ügyfelének sem biztosított ilyen feltételeket, ami egyértelműen megnehezíti a helyzetét az esetleges tárgyalások során, így egyre valószínűbb, hogy a franciák 2022-ben is új partnercsapat nélkül maradnak, ami egyáltalán nem erősíti a Renault Formula–1-es elköteleződését.

Legfrissebb hírek

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
19 órája

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
20 órája

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23

„Mondtam, hogy szeretném visszavezetni Olaszországot a csúcsra, ez ma sikerült” – Antonelli elsírta magát első győzelme után

F1
2026.03.15. 12:36

Antonelli-győzelem és Hamilton-dobogó Kínában! A két McLaren el sem tudott rajtolni

F1
2026.03.15. 07:40

Formula–1: elmaradnak a közel-keleti futamok – hivatalos

F1
2026.03.15. 00:17
Ezek is érdekelhetik