F1: kiderült, mikor érkezik Räikkönenék 2021-es autója

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.01.20. 11:15
null
Az autóbemutatóra Varsóban kerül sor (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Alfa Romeo a közösségi oldalain ismertette, hogy február 22-én rántja le a leplet a 2021-es konstrukciójáról.

 

 

Az Alfa Romeo a csapatok közül elsőként tűzte ki hivatalosan az autóbemutatója időpontját. A 2021-es konstrukcióról február 22-én a lengyel fővárosban, Varsóban hull le a lepel. A helyszínválasztás hátterében a főszponzor, az Orlen áll, amely a tartalékversenyzővel, Robert Kubicával érkezett a csapathoz 2020-ban.

A tavalyi autó C39-es kódjellel futott, míg az idei a C41-eset kapja, hiszen a C40-es nevet az eredetileg a 2021-es nagy szabályváltoztatásokra előkészített gépüknek szánták, azonban annak fejlesztéseit a koronavírus-járvány miatt le kellett állítaniuk, s az F1 vezetősége úgy határozott, hogy 2022-re halasztja a reformot.

A svájci alakulat változatlan felállással vág neki a tervek szerint a március 28-i hétvégén elrajtoló 2021-es idénynek, hiszen autóit idén is Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi vezeti.

Az Alfa Romeo 8 ponttal a 8. helyen zárta a 2020-as bajnokságot.

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik