F1: Hamilton nem kap hároméves szerződést – Wolff

H. L.H. L.
2021.01.28. 16:12
null
Egyelőre Hamiltonnal tervez a Mercedes (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff türelemre intette George Russellt, és kijelentette, nem hiszi, hogy hosszabb távra köteleznék el magukat a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnal.

 

Lewis Hamilton szerződése 2020 végén járt le a Mercedesszel, s mivel azóta nem hosszabbította meg a kontraktusát, jelenleg nincs ülése a tervek szerint a március 28-i hétvégén kezdődő 2021-es idényre. A címvédő csapattal december végén megegyező csapatfőnök, Toto Wolff a német RTL-nek adott interjújában beszélt arról, mikor zárulhatnak le a tárgyalások, és hogy a hétszeres világbajnok körülbelül mennyi időre kötelezheti el magát az „ezüstnyilakkal".

A hamarosan kifejezést sokféleképpen lehet értelmezni, de hamarosan megtörténik a bejelentés. A kapcsolatunk nem csak szakmai, hiszen baráti viszonyt ápolunk egymással. Lewis nagyon fontos nemcsak a csapat, hanem a Mercedes márka számára is, de meghatározó változások vannak folyamatban. A következő évben érkeznek a nagy szabályváltozások, illetve már idén érvénybe lépett a költségplafon is, ami nagycsapatként sokkal érzékenyebben érint minket. Ezek a tényezők fontos szerepet játszottak a tárgyalások során, hiszen tekintettel kell lennünk a jövőre is. Minden szempontból észszerű megállapodást kell kötnünk, amitől már nem állunk távol."

Az osztrák kitért a szerződéshosszabbítás esetleges időtartamára, illetve George Russell helyzetére is.

Nem hiszem, hogy hároméves kontraktust fogunk kötni. A közeljövőben bevezetik a költségvetési határ következő lépcsőfokát, és a nagy szabályváltoztatások is életbe lépnek, így mindenképpen nyitva kell tartanunk a szemünket. Még mindig folynak az egyeztetések arról, pontosan mi lenne az ideális időtartam" – osztotta meg, hogy mi jelenti az egyik vitapontot a tárgyalások során, majd elárulta, a híresztelésekkel ellentétben a csapat nem játszotta ki a „Russell-kártyát".

„A megbeszélések alatt sosem hoztuk fel Russell Szahírban nyújtott parádés teljesítményét. Ehhez túl erős a kapcsolatunk Lewisszal, és túl sok sikert értünk már el együtt. Az egész arról szól, hogy Lewis és a csapat szempontjából is a lehető legjobb megoldás szülessen."

„Nem kétséges, hogy George fontos szerepet fog betölteni a csapatunkban a jövőben, de továbbra is magabiztosnak és türelmesnek kell maradnia, hiszen most a két versenyzőnkre, Lewisra és Valtterire (Bottas) összpontosítunk. Aztán meglátjuk, mit hoz a jövő."

Legfrissebb hírek

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

F1
7 órája

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
10 órája

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
2026.07.01. 17:35

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
2026.06.30. 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
2026.06.30. 16:57

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
2026.06.30. 15:18

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49
Ezek is érdekelhetik