F1: fordulat! Alonso mégis vezethet a fiatal versenyzők idény végi tesztjén

K. T. I.K. T. I.
2020.12.03. 16:51
null
Alonso már idén hivatalos teszten is vezethet (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) külön engedélyének köszönhetően részt vehet a fiatal Formula–1-es versenyzőknek fenntartott tesztnapon a Renault-val a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, aki jövőre visszatér az F1-es mezőnybe – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

A 39 éves spanyol pilóta a december 15-én, Abu-dzabiban sorra kerülő teszten vezetheti a Renault-t, a francia istálló csapatfőnöke, Cyril Abiteboul pedig köszönetet mondott a FIA-nak ezért a lehetőségért.

„Ezzel a döntéssel az FIA elismerte elkötelezettségünket az ifjú versenyzők iránt, valamint Fernando erőfeszítéseit a fiatal pilóták karrierjének egyengetésében"
– idézte Abiteboul reakcióját az MTI.

A távirati iroda kiemeli, nem a spanyol lesz az egyetlen túlkoros az idény végi gyakorláson: a decemberi teszten lesznek még Alonso mellett más tapasztalt versenyzők is a pályán, így Sébastien Buemi (Red Bull) és Robert Kubica (Alfa Romeo), ők azonban a következő idényben sem állnak majd rajthoz az F1-es futamokon. Nem úgy a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, valamint az ausztrál Daniel Ricciardo, akik most nem tesztelhetnek, csupán a szezont megelőző háromnapos hivatalos gyakorláson vehetnek részt. Ezen a teszten ugyanis a szabályok szerint csak olyan versenyzők vezethetnek, akik kettőnél több nagydíjon nem indultak el.

Alonso 2018-ban, a McLaren színeiben versenyzett legutóbb az F1-ben, 2005-ben és 2006-ban világbajnok volt, pályafutása során 311 GP-n indult. Részt vett már az Indy 500-on, kétszer volt győztes csapat tagja a Le Mans-i 24 órás viadalon, és indult a Dakar-ralin is – összegezte a rutinos vb-győztes eddigi karrierjét az MTI.

A Renault-t, amellyel jövőre rajthoz áll, eddig egyszer, októberben, egy filmfelvétel alkalmából vezette Barcelonában – idézte fel a hírügynökség.

Korábban ötlet szintjén ugyan szóba került, de a csapatvezetők egy része ellene érvelt, így úgy tűnt, Alonso nem lehet ott a „fiatalteszten" – ehhez képest jött most az FA-döntése.

Legfrissebb hírek

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
10 órája

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
2026.11.03. 12:21

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
2026.11.02. 17:10

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
2026.11.02. 15:03

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
2026.11.02. 10:32

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
2026.11.02. 08:32