F1: Räikkönen egymás után két futamon döntött rekordot

MTI, I. SZ.MTI, I. SZ.
2020.08.17. 11:39
null
Kimi Räikkönen ma már azzal dönt rekordokat, hogy végigmegy a versenyeken (Fotó: AFP)
Egymás után a második Formula–1-es futamán döntött rekordot Kimi Räikkönen, az Alfa Romeo finn pilótája.

A 40 esztendős Räikkönen egy hete Silverstone-ban Michael Schumacher csúcsát adta át a múltnak azzal, hogy 16 845-re emelte karrierje versenykörülmények között megtett köreinek számát, ezzel hússzal túlnőtte a hétszeres világbajnok teljesítményét.

A Spanyol Nagydíjon a versenyeken megtett kilométerek tekintetében jutott el 83 978-ig, amivel a kétszeres vb-győztes spanyol Fernando Alonso rekordját (83 846) döntötte meg.

Montmelóban Lewis Hamilton is rekordot döntött, 156. dobogós helyezésével maga mögött hagyta Michael Schumachert, aki karrierje során 155 alkalommal állhatott dobogón.

A négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel hetedik lett Barcelonában, ezzel pályafutása során már több mint 3000 világbajnoki pontot gyűjtött, ami eddig csak Hamiltonnak sikerült.

A harmadik Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője karrierje 50. dobogós helyezését érte el, és csak eggyel marad el honfitársától, a kétszeres vb-győztes Mika Häkkinentől.

A második Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája sorozatban ötödször állt fel a dobogóra, míg a monacói Charles Leclerc-nek ez volt az első ferraris versenye, amelyet műszaki hiba miatt kellett feladnia.

Legfrissebb hírek

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50

Európában zárulhat az idei F1-es szezon, jövőre is 24 futammal terveznek

F1
2026.07.29. 19:18