F1: Vettel fogadkozik a második spielbergi futam előtt

MTI MTIMTI MTI
2020.07.08. 12:01
null
Vettel úgy érzi, sokat tanult az első osztrák versenyből (Fotó: AFP)
A hétvégi Stájer Nagydíjon javítani szeretne Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnok pilótája, aki a múlt héten ugyanezen a helyszínen, Spielbergben csupán a 10. helyen végzett a Formula–1 idénynyitóján.

 

„Itt az esély, hogy jobban teljesítsek, mint egy héttel ezelőtt. Egy csomó újabb adatunk van az autóról, amelyekkel dolgozhatunk. Emellett úgy gondolom, sok hasznos dolgot tanultunk az első futamon” – fogalmazott a német versenyző, aki a szezon végén távozik az olasz istállótól.

A Ferrarinak komoly hiányosságai vannak az aerodinamika és a motor teljesítményének területén is, így az előzetesen tervezettnél korábban beveti majd fejlesztéseit. A csapat eredetileg úgy készült, hogy a jövő hétvégi Magyar Nagydíjon használja élesben először az új aerodinamikai csomagját, de hétfőn közölte, már a Stájer Nagydíjon bevethetnek ebből bizonyos elemeket.

„Versenyben vagyunk az idővel, de mindent megteszünk, amit tudunk. A tény, hogy ismét ugyanazon a pályán szerepelünk, újabb okot ad arra, hogy már itt kipróbáljunk néhány fejlesztést” – mondta Mattia Binotto csapatfőnök.

Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
2026.08.13. 16:02

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2026.08.12. 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08