F1: veszélyben a Brit Nagydíj; két magyar verseny lehet – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2020.05.22. 20:41
null
Az idénynyitó osztrák versenyek után két magyar futam következhet (Fotó: AFP)
A brit kormány által bejelentett szigorú karanténszabály veszélybe sodorta a Brit Nagydíj megrendezését, így az esemény időpontja a tervezettnél is tovább csúszhat. A Motorsport értesülései szerint ebben az esetben az idénynyitó Osztrák GP után a Formula–1 mezőnye Magyarország felé veheti az irányt, ahol két versenyt rendezhetnek meg.

 

Bár a Brit Nagydíj szervezői és a Liberty Media megállapodott, hogy két versenyt is rendeznek, a brit kormány által pénteken bejelentett beutazással kapcsolatos szigorú szabályok – miszerint az Egyesült Királyság területére belépőknek június 8-tól 14 napos karanténba kell vonulniuk – veszélybe sodorták a futam megtartását.

A sorozat vezetői korábban kijelentették, hogy ellehetetlenül a Grand Prix lebonyolítása, ha marad a karanténszabály, a Sky Sports értesülései szerint azonban továbbra sem kizárt, hogy az illetések különleges megoldásokat kínálnak az olyan sportágaknak, mint a Formula–1. A silverstone-i pálya ügyvezető igazgatója, Stuart Pringle is bízik abban, hogy nem lehetetlenül el a Brit Nagydíj lebonyolítása, igaz, elismerte, hogy nem könnyű a helyzet.

„Nagyon bonyolult elindítani ezt a sorozatot, hiszen egy globális bajnokságról beszélünk, amelyet logisztikailag nehéz leszervezni. A Formula–1-nek ezért tudni kell, hogy bejöhet és kimehet a központjából, amikor elindul a világ körül. Biztos vagyok benne, hogy a kormány tisztában az iparág fontosságával, és nagyon optimista vagyok afelől, hogy lesz megoldás" – nyilatkozta a Sky Sports F1 megkeresésére.

Nagy-Britanniában az értesülések szerint július 26-án és augusztus 2-án rendeznék meg a futamokat, ám a Motorsport úgy tudja, Magyarország veheti át a szigetország helyét, ha mégsem lesz megoldás a kötelező karanténra. Így a július 5-i, majd július 12-i osztrák eseményeket két hungaroringi verseny követhetné, méghozzá július 19-én és egy héttel később, július 26-án. Pringle szerint a Brit GP ebben az esetben sem kerülne veszélybe, hiszen akár szeptemberben is tarthatnak futamot.

Nem tudok még pontos dátumokat. Minden attól függ, hogy egyáltalán elindul-e a bajnokság. Mi nagyon rugalmasak vagyunk, szükség esetén augusztus végére, vagy akár szeptemberre is eltolhatjuk az időpontot" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

F1, Szingapúri Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
55 perce

Norris egyelőre lépéshátrányban, Piastri és Verstappen magabiztos Szingapúrban

F1
16 órája

Piastri, Hadjar és Verstappen a top 3-ban, Russell és Lawson a falban zárta a villanyfényes edzést

F1
21 órája

Alonso a leggyorsabb a szingapúri nyitányon

F1
Tegnap, 11:12

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?

F1
2025.10.02. 15:50

F1: hőségriadót rendeltek el a Szingapúri Nagydíjra

F1
2025.10.02. 14:53

Steiner szerint a Ferrarinál már bánják Hamilton szerződtetését

F1
2025.10.01. 11:36

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
2025.09.29. 16:19
Ezek is érdekelhetik