F1: Vettel is csatlakozik a virtuális versenyzők táborához

I. SZ.I. SZ.
2020.04.26. 16:34
null
Sebastian Vettel vett egy szimulátort, hamarosan csatlakozhat a virtuális versenyek mezőnyéhez (Fotó: AFP)
Sebastian Vettelt feltüzelték ferraris csapattársa, Charles Leclerc virtuális F1-es sikerei, és úgy döntött, új szimulátorával beszáll az e-sportos versengésbe.

 

Bár a 2020-as mezőnyből egyre többen vesznek részt az eredeti versenynaptár szerinti napokon megrendezendő virtuális futamokon, a mezőny világbajnokainak szereplésére eddig nem sok esély mutatkozott. Bár Lewis Hamilton és Kimi Räikkönen továbbra sem szándékozik csatlakozni az egyre népszerűbb sorozathoz, Vettel beadta a derekát.

Nemrég vett egy szimulátort, és az Autosport magazinnak nyilatkozva elmondta, ha már megvan az infrastruktúrája hozzá, szívesen beszáll a versengésbe.

„Néhány napja tettem szert egy itthoni szimulátorra. Eddig már csak azért sem foglalkoztatott ez a fajta versengés, mert lehetőségem sem volt rá – mondta SebastianVettel. – Sok szépet hallottam róla, úgy voltam vele, megérhet egy próbát. Még tökéletesítenem kell a rendszeremet.”

Vettel kisgyermekes apukaként leszokott a szimulátorokról, kicsit úgy éli ezt meg, mint egy újabb gyerekkort.

„Gyerekként játszottam ilyen játékokkal, de most apukaként nem ez a legfontosabb az életemben – folytatta Vettel. – Nem építek erre új karriert, inkább csak szórakozásból próbálom ki, meglátom, mennyi időm lesz rá.”

Vettel elismerte, Leclerc sikerei (az Ausztrál és a Kínai Nagydíjat is megnyerte) hozzájárultak ahhoz, hogy próbálkozzon.

„Hallottam róla, milyen sikeres Charles, örülök neki és a csapat sikerének, de ez nyilvánvalóan inkább szórakozás, a lényeg majd az igazi autókkal történik” – szögezte le Vettel, akinek e-sportos debütálásáról még nincs hír.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
2026.09.26. 19:23

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
2026.09.26. 18:05

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
2026.09.26. 17:36

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
2026.09.26. 14:45

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35