F1: törlik a bahreini és a vietnámi versenyt is – hivatalos

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2020.03.13. 13:47
null
Az idén Bahreinben sem rendeznek F1-es versenyt a koronavírus miatt (Fotó: AFP)
Beigazolódtak a hírek, az Ausztrál Nagydíj után a bahreini és a vietnámi Formula–1-es fordulót sem rendezik meg a koronavírus-járvány miatt – jelentette be a sorozat vezetősége. Egyelőre csak elhalasztják a két versenyhétvégét, de természetesen nagy az esély az elmaradásra.

 

A Formula–1 csütörtökön az utóbbi évek egyik legkaotikusabban alakuló napját élte meg Melbourne-ben. A Liberty Media és a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) szerette volna megrendezni az idénynyitót, de miután a McLaren visszalépett, és a többi csapat sem szeretett volna túlzottan versenyezni Ausztráliában, kénytelenek voltak lefújni a hétvégét.

Ezt követően hamar szóba került, hogy mivel a (zárt kapus) bahreini futamra csupán egy héttel a melbourne-i után kerülne sor, nagy rá az esély, hogy azt sem rendezik meg, sőt, az azt követő vietnámi forduló is elmaradhat.

A Formula–1 vezetőségepéntek délután jelentette be a közösségi médiában, hogy a tervezett időpontban biztosan nem rendezik meg a bahreini és a vietnámi versenyhétvégéket. A közleményben egyelőre halasztásról írnak, de természetesen megvan rá az esély, hogy a későbbiekben sem látogat el a mezőny az említett két országba.

„A koronavírus világszintű terjedése miatt, a szervezőkkel folytatott egyeztetések után az FIA a versenyszervezőkkel közösen úgy döntött, hogy elhalasztja a Bahreini és a Vietnámi Nagydíjat, amelyre március 20. és 22., illetve április 3. és 5. között került volna sor” – olvasható a közleményben.

Eszerint a május 1. és 3. között megrendezendő Holland Nagydíj lenne az első verseny a 2020-as idényben, azonban az F1 sajtóközleményében az szerepel, hogy valószínűleg csak május végén kezdődik az új szezon. Ha valóban így lesz, akkor a hollandiai és spanyolországi verseny is elmaradna.


 

Legfrissebb hírek

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
25 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – az eddigi 20 győztes hungaroringi sztorijai

F1
7 órája

A Magyar Nagydíj előtt szerződést hosszabbított csapatfőnökével a Ferrari

F1
8 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
Tegnap, 12:55

F1 75: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén

F1
Tegnap, 11:28

Magyar Nagydíj: Domenicali szerint Magyarország példát mutat a világnak

F1
Tegnap, 11:01

F1 75: Sennának nyolcadikra összejött a hazai siker

F1
2025.07.29. 16:46

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – „az első osztály” emlékei

F1
2025.07.29. 11:17
Ezek is érdekelhetik