F1: jövő hónapban dőlhet el a Brit Nagydíj sorsa

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.03.29. 16:51
null
A július 19-i hétvégére tervezett Brit Nagydíj megrendezése is kérdéses (Fotó: AFP)
A koronavírus-járvány miatt továbbra is bizonytalan, mikor veheti kezdetét a Formula–1-es idény 2020-ban, hiszen a még nem törölt vagy halasztott futamok megtartása is kérdéses. Köztük van a július 19-i hétvégére tervezett Brit Nagydíj is, amelynek a sorsa jövő hónapban dőlhet el.

 

A 2020-as idény első nyolc versenyét már biztosan nem az eredetileg kijelölt időpontban bonyolítják le a koronavírus-járvány miatt, sőt a Monacói Nagydíjat 1955 után először nem rendezik meg a királykategóriában. Jelen állás szerint a június 14-i Kanadai GP-vel startolhat el a kiírás, ám a montreali versenyhétvége megtartása is kérdéses, mint ahogyan az azt követő francia, illetve a július 19-i brit futam is veszélyben van.

„Silverstone-ban nem lesz verseny, ez biztos – jelentette ki az F1 korábbi irányítója, Bernie Ecclestone a Reutersnek adott nyilatkozatában. – Goodwoodot is törölték hasonló okokból. Egyáltalán ki menne ki rá?"– utalt arra az egész F1-es idény lefújását támogató brit, hogy ha a július 9–12-re tervezett sebességfesztivált már elhalasztották, akkor az egy héttel későbbre ütemezett Brit GP megrendezésére vajmi kevés esély mutatkozik.

A silverstone-i pálya ügyvezető igazgatója, Stuart Pringle azonban elmondta, folyamatosan monitorozzák a helyzetet, s egyelőre várnak a döntéssel.

„Nem egyedül döntünk az esemény megrendezéséről. Nem teszünk semmit anélkül, hogy ne egyeznénk meg az F1-gyel. Folyamatosan szoros kapcsolatban állunk, és igyekszünk meghozni a helyes döntést. Könnyű dolog lenne azt mondani, hogy nem lehetséges. Azonban jelenleg is szélsőséges lépéseket teszünk meg, és előfordulhat, hogy hamarabb lecseng ez az egész, mint azt korábban gondoltuk."

„Meglátjuk, de inkább előbb, mint utóbb döntést kell hoznunk, a határidő tizenkét héttel a futamrendezés előtt van, hiszen akkor kezdenénk el az előkészületeket" – árulta el a GPFans kérdésére, ami azt jelenti, hogy legkésőbb április végén határozhatnak az F1-es világbajnokság bölcsőjének számító Brit Nagydíj sorsáról.

Legfrissebb hírek

F1: továbbra is a Ferrari a legértékesebb csapat

F1
10 órája

Ezüst, piros, fekete – bemutatót tartott az Audi F1-es csapata

F1
2025.11.12. 21:42

A Red Bull és a Racing Bulls is kijelölte 2026-os autóbemutatója dátumát

F1
2025.11.12. 17:28

„Beszéljenek kevesebbet, koncentráljanak a versenyzésre!” – ezt megkapták a Ferrari pilótái…

F1
2025.11.11. 11:30

F1: Verstappen úgy vezetett, mint egy isten – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
2025.11.10. 11:09

„Az egész idényben nem voltunk elég jók” – Verstappen a bokszutcából a dobogóig tört előre, de nem igazán lát esélyt a vb-címre

F1
2025.11.09. 21:20

Norris az újabb győzelemmel elhúzott a bajnokság élén; Antonelli és Verstappen is dobogón Brazíliában

F1
2025.11.09. 19:40

Verstappen a bokszutcából rajtol a Sao Pauló-i Nagydíjon

F1
2025.11.09. 14:18
Ezek is érdekelhetik