F1: Ecclestone már lefújta volna a jelenlegi idényt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.27. 20:48
null
Bernie Ecclestone már lefújta volna a szezont (Fotó: AFP)
A sportágat évtizedeken keresztül irányító Bernie Ecclestone már lefújta volna a Formula–1-es világbajnoki sorozat 2020-as idényét.    

 

A 89 éves üzletember azt mondta, a koronavírus-járvány miatt kevés esélyt lát arra, hogy idén megrendezik a vb-t.

„Hogy én mit tennék? Vélhetően megmondanám, hogy ebben az évben nem lesz egyetlen verseny sem”– mondta a jelenleg Brazíliában tartózkodó Ecclestone. Hozzátette, szerinte ez az egyetlen lehetőség arra, hogy mindenki biztonságban legyen, és ebben az esetben senki nem hozna felelőtlen döntéseket.

„Az olimpiát is elhalasztották, ami nyilván nem túl jó dolog, de a helyzet ezt kívánta meg”– fogalmazott a Formula–1 egykori vezetője, aki szerint inkább 2021-re kellene mindenkinek fókuszálnia a mostani bizonytalan helyzet helyett. A sportág jelenlegi vezetőségének tervéről, miszerint nyári indulással 15-18 futamos idényt terveznek, pesszimistán nyilatkozott.

„Nagyon meg lennék lepődve, ha ezt a tervüket meg tudnák valósítani. Szurkolok nekik, és adott esetben jövő év elején is lehet még három-négy verseny, ami a 2020-as vb-sorozatba tartozna, a kérdés csak az, hogy hol”– mondta Ecclestone.

A 22 futamos Formula–1-es idény eredetileg március 15-én, az Ausztrál Nagydíjjal rajtolt volna, ám a járvány miatt az első nyolc viadalból hatot elhalasztottak, kettőt pedig– az ausztrál mellett a monacói hétvégét– töröltek. A szezon jelen állás szerint június 14-én, Kanadában kezdődik.

Legfrissebb hírek

A Cadillac pályára hajtott az új autójával; Hamilton új versenymérnököt kap 2026-ban

F1
9 órája

A Red Bull megújult külsővel vág neki az új korszaknak – képek

F1
Tegnap, 9:24

A Cadillac tesztfestést mutatott be – képek

F1
2026.01.13. 17:19

Jack Doohan távozik az Alpine kötelékéből – hivatalos

F1
2026.01.13. 10:45

Az Audi bejáratta a 2026-os autóját; teljessé vált az F1-es menetrend

F1
2026.01.10. 12:31

Lando Norris-sorozat, 2. rész: valóra vált F1-es álom, elszalasztott győzelmek

Képes Sport
2026.01.07. 08:34

Pérez szerint Verstappen csapattársának lenni a legrosszabb dolog az F1-ben

F1
2026.01.06. 10:42

A Mercedes és a Williams ismertette az autóbemutatója dátumát; a Cadillac bejelentést tett

F1
2026.01.06. 09:35
Ezek is érdekelhetik