F1: Az lenne a legjobb, ha Max még most elkapná a vírust – Marko

Vágólapra másolva!
2020.03.24. 11:44
null
Verstappen aggódik, hogy megfertőződik a koronavírussal (Fotó: AFP)
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko újabb érdekes kijelentést tett a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban, és nem érti, Max Verstappen miért tart a betegségtől.

 

A 76 éves osztrák bár korosztályát tekintve a veszélyeztetettek közé tartozik, nem tart a koronavírustól. Már Melbourne-ben kijelentette, felfújták az egész ügyet, s az influenzához hasonlította a vírust, majd sokáig kardoskodott az F1-es idénynyitó megtartása mellett is, míg nemrég arról beszélt, nem érti, fiatal versenyzője, Max Verstappen miért aggódik amiatt, hogy megfertőződik.

„A telefonon azt mesélte nekem, hogy nagyon fél a fertőzéstől – kezdte Marko a Kronen Zeitungnak adott nyilatkozatában. – Az lenne a legjobb, ha Max még most elkapná a vírust. Huszonkét évesen nem tartozik a rizikócsoportba. Később így már immunis lenne, amikor a bajnoki címért küzd" – jelentette ki.

A vb-címért folytatott harc azonban még jó ideig nem veszi kezdetét, hiszen hétfőn biztossá vált, hogy leghamarabb június közepén rajtolhat el a 2020-as kiírás. Az első versenyt jelen állás szerint Kanadában rendezhetik meg, ám már most arról szólnak a hírek, hogy hamarosan bejelentik a montreali hétvége halasztását is a világszerte tomboló koronavírus-járvány miatt.

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
17 órája

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
21 órája

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik