F1: a Red Bull motor nélkül maradhatott volna Ausztráliában

H. L.H. L.
2020.03.17. 14:00
null
A Red Bull versenyezni akart, a Honda nem (Fotó: AFP)
Egyre több részlet lát napvilágot az F1-es idénynyitó törlése kapcsán, és úgy tűnik, a vezetők döntése komoly vitát előzhetett meg a Red Bull és a Honda között, hiszen a felek nem értettek egyet az indulást illetően.

 

Mint ismert, a McLaren visszalépését követően 12 óra telt el a melborune-i versenyhétvége törléséig, s bár eddig is lehetett tudni, hogynagy volt a fejetlenség, nemrég kiderült, a helyzet nemcsak a csapatokat és a versenyzőket osztotta meg, hanem egyes alakulatok még a motorbeszállítójukkal sem értettek egyet.

A Red Bull ugyanis mindenképpen szeretett volna versenyezni Ausztráliában, mint ahogyan az Alpha Tauri is a futam megtartása mellett voksolt, ám a Honda egyértelműen kijelentette, nem kíván részt venni a nagydíjon, így a két gárda hiába kardoskodott a versenyzés mellett, motor nélkül maradhattak volna. Az F1 vezetőségének a döntése így akár egy komoly vitát is megelőzhetett az osztrákok és a japánok között.

„Mi készen álltunk a versenyzésre. Egy eset volt a paddockban, és már mindannyian ott voltunk, így legalább megrendezhettük volna a szabadedzéseket, hogy aztán újra értékelhessük a helyzetet, és meghozzuk a végső döntést – mondta a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko, aki azt is megosztotta, azért tartott ilyen sokáig a hivatalos állásfoglalás ismertetése, mert több csapat többször is meggondolta magát. – Ahogy tudom, a szervezők és az egészségügyi szervek is rábólintottak a futamra" – tette hozzá, ám azt már nem említette, hogy hiába akartak versenyzi, akár erőforrás nélkül is maradhattak volna.

„Azt akarjuk, hogy minél hamarabb megoldást találjanak a világjárványra, ez sokkal fontosabb, mint a Formula–1. Örülünk, hogy a FIA és az F1 arra a döntésre jutott, hogy elhalasztja az ausztrál versenyt. Meg kell oldódnia a helyzetnek, mielőtt folytatjuk. Nem volt egyszerű Markóval beszélni, hiszen senki sem tudhatta, mikor versenyezhetünk legközelebb. Azonban nem vontuk bele a Red Bullt a döntésbe, Belsőleg határoztunk úgy, hogy nem akarunk versenyezni, aztán közöltük velük" – jelentette ki a japán motorgyártó ügyvezető igazgatója, Jamamoto Maszasi.

Legfrissebb hírek

Hadjar az Olasz Nagydíjat is kihagyja – hivatalos

F1
10 órája

Új motor, fejlesztések és tisztelgés Schumacher előtt – a Ferrari több fronton készül a monzai összecsapásra

F1
2026.08.31. 16:26

Új szerződés és bajnoki autó: Norris hosszú távon kötelezte el magát a McLarennel – hivatalos

F1
2026.08.29. 11:48

Az Alpine kitart a Gasly, Colapinto páros mellett – hivatalos

F1
2026.08.27. 13:38

Imolában rendezhetik a szezonzárót – sajtóértesülés

F1
2026.08.26. 18:51

Az FIA megosztotta az ADUO-eredményeket: a Red Bull kivételével mindenki fejleszthet – hivatalos

F1
2026.08.26. 18:16

Száz ember ellen áll ki gokarttal Verstappen Silverstone-ban

F1
2026.08.25. 18:19

Stella: Norris világbajnokhoz méltó módon vezet

F1
2026.08.25. 14:28