F1: az FIA törölte az Ausztrál Nagydíjat – hivatalos

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.03.13. 00:15
null
Az idénynyitó elhalasztva! (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) hivatalosan bejelentette, törli az F1-es Ausztrál Nagydíj programját.

 

Mint beszámoltunk róla, a McLaren egyik alkalmazottjának pozitív lett a koronatesztje, aminek következményeként a wokingi gárda bejelentette, nem vesz részt az Ausztrál Nagydíjon. A csapat visszalépése után azonnal elindultak a találgatások, mi lesz a melbourne-i versenyhétvége sorsa, ám az FIA sokáig nem foglalt állást a kérdésben, s eleinte a médiában is ellentmondó hírek láttak napvilágot.

Bár csütörtök estére több forrás is megerősítette, törlik az ausztrál programot, a szövetség továbbra is hallgatott, s egészen a helyi idő szerint reggel 7 órára összehívott megbeszélése végéig nem is adott ki tájékoztatást. Így meglehetősen nagy volt a fejetlenség Melbourne-ben, hiszen bár néhány csapat megérkezett, a Mercedes például hivatalosan is arra kérte az FIA-t, törölje az eseményeket, ráadásul több versenyző is elhagyta a helyszínt, miközben a szervezők nem engedték be a kapuk előtt összetömörülő, addigra már dühös és összezavarodott szurkolókat a pályára.

A hivatalos bejelentés végül alig két órával az első szabadedzés előtt történt meg, az FIA hosszas huzavona után közölte, törli az Ausztrál Nagydíj programját.

„Azt követően, hogy bebizonyosodott, a McLaren egyik csapattagjának pozitív lett a koronatesztje, és a csapat úgy határozott, nem áll rajthoz az Ausztrál Nagydíjon, az FIA és az F1 megbeszélést kezdeményezett a többi kilenc csapat vezetőjével csütörtök este. A viták során arra jutottunk, a csapatok többsége úgy gondolja, nem kellene megrendezni a versenyt. Ezek után az FIA és az F1 az Ausztrál Nagydíj szervezőinek (AGPC) támogatásával arra a döntésre jutott, hogy törli az Ausztrál Nagydíj valamennyi F1-es programját."

„Valamennyi érintett díjazta az AGPC és a Motorsport Australia, a helyszínen dolgozók, illetve az önkéntesek hatalmas erőfeszítését, amiket a 2020-as Formula–1-es bajnokság idénynyitó versenyének megrendezéséért tettek. Azonban arra jutottunk, a Formula–1-es család valamennyi tagjának és a szélesebb közösségnek a biztonsága, illetve a versengés sportszerűsége prioritást élvez."

A közlemény ezen kívül kiemelte, sajnálják, hogy csalódást okoztak a kilátogató szurkolók ezreinek, azonban biztosították őket arról, hogy teljes kártérítést kapnak.

Az Ausztrál Nagydíj törlésével még inkább kérdésessé vált, mikor rajtol el a 2020-as F1-es idény, hiszen bár jelen állás szerint a jövő heti Bahreini Nagydíjat zárt kapuk mögött bonyolítják le, a McLaren szereplése kétséges, s a melbourne-i eseményeket követően bizonytalan, hogy a többi istálló egyáltalán szeretne-e versenyezni jelen körülmények között. Nem is beszélve arról, hogy a szahíri állomás után a mezőny Vietnám felé venné az irányt, ahol már eddig is sok volt a kérdőjel a Grand Prix megtartásával kapcsolatban, s a járvány terjedése nyomán az első európai futamok megrendezése is veszélybe kerülhet.

Legfrissebb hírek

Norris szerint még nincs ok a mosolygásra; Verstappen úgy érzi, egyelőre nem elég gyors Abu-Dzabiban

F1
16 órája

Norris és Verstappen továbbra is az élen; Piastri a top 10-en kívül a második abu-dzabi edzésen

F1
19 órája

Nyolc ezredmásodperc: Norris szoros csatában Verstappen előtt az Abu-dzabi Nagydíj nyitó edzésén

F1
Tegnap, 10:16

Norrisnak a világot jelentené a bajnoki cím, de nem fogja megkérni Piastrit, hogy segítsen neki

F1
2025.12.04. 20:06

Norris, Verstappen vagy Piastri? – a 2025-ös szezonzáró következik Abu-Dzabiban

F1
2025.12.04. 18:10

A Cadillac a Super Bowl reklámblokkjában leplezi le 2026-os autóját

F1
2025.12.03. 14:58

F1-idényzáró: az izgalmas verseny minden pillanata élőben az M4 Sporton

F1
2025.12.03. 14:26

Hadjar lesz Verstappen csapattársa; bejelentést tett a Racing Bulls is

F1
2025.12.02. 16:40
Ezek is érdekelhetik