F1: a Haas azonnali hatállyal szakított a főszponzorával – hivatalos

H. L.H. L.
2019.09.09. 16:00
null
Vége az együttműködésnek (Fotó: AFP)
A Formula–1 amerikai csapata, a Haas a közösségi felületein osztotta meg a közleményt, miszerint szakít névadó főszponzorával, a Rich Energyvel.

 

Még a júliusi Brit Nagydíj előtt robbant a hír, hogya Rich Energy azonnal felbontja a szerződését a Haas csapatával, miután nem elégedett az elért eredményekkel, illetve a Formula–1-ben zajló politikai viszonyokkal. Nem sokkal később aztán kiderült, nem maga az energiaital-gyártó határozott így, hanem annak vezérigazgatója, William Storey, aki a többi részvényes megkérdezése nélkül tette ki az együttműködés lezárásáról szóló Twitter-bejegyzést.

Míg Storey mindenképpen szakítani akart az amerikai gárdával, a többi részvényes igyekezett menteni a helyzetet, és a Haas egészen az Olasz GP-ig tovább is folytatta az együttműködést. Ám a vállalat éléről időközben elmozdított Storey nemrég visszakapta a pozícióját, ami, úgy tűnik, pontot tett az ügy végére. A monzai hétvégét követően ugyanis a Haas a közösségi felületein osztotta meg a hivatalos közleményt, miszerint azonnali hatállyal felbontja a szerződést a Rich Energyvel.

„A Haas és a Rich Energy közösen megegyezett, hogy azonnali hatállyal véget vet az F1-es együttműködésüknek. Bár a Rich Energy nagy ismertségre tett szert a csapat névadó szponzoraként 2019-ben, a vállalati szerkezetében végbemenő változások miatt új globális stratégia után kell néznünk. Erre tekintettel úgy gondoljuk, hogy a szerződés felbontása volt a legjobb megoldás mindkét fél számára. A Haas ezúton szeretné kifejezni a köszönetét az eddigiekért, és a legjobbakat kívánni a Rich Energy részvényeseinek" – áll a bejegyzésben.

Haas F1 Team on Twitter

Haas F1 Team Statement on Rich Energy.

A Rich Energy idén vált a Haas főszponzorává, amely együttműködés jegyében az amerikai gárda autói fekete-arany fényezést kaptak.

Legfrissebb hírek

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
3 órája

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
7 órája

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
8 órája

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
11 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
2026.11.06. 21:00

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
2026.11.06. 17:35

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
2026.11.06. 09:23

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55