F1: Räikkönen bevallotta, nem emlékszik, mi történt két futam között

Vágólapra másolva!
2019.08.15. 09:44
A motorsport.com olasz nyelvű verziójának adott interjúban Kimi Räikkönen elmondta: semmire nem emlékszik a 2013-as Bahreini és Spanyol Nagydíj közötti 16 napból, mert akkori istállója, a Lotus munkatársaival folyamatosan buliztak és egyfolytában részeg volt. A finn pilótát ismerve persze ez kevésbé számít meglepőnek, de azt is elárulta: ma már azért másképp gondolkodik.

Remekül indult a 2013-as Formula–1-es idény a Lotus és Kimi Räikkönen számára, hiszen az idény első versenyén Ausztráliában nyerni tudott, s az első négy futamon összesen háromszor állhatott a dobogóra. A Bahreini Nagydíj után Räikkönen az egyéni világbajnoki pontversenyben a 2. helyen állt, ahogy a konstruktőri tabellán a Lotus szintén a második helyet foglalta el.

Így az európai idény kezdete előtt a finnek és csapatának volt oka az ünneplésre, bár, ahogy az a tavaly megjelent önéletrajzi könyvéből kiderül, a 16 napon át tartó folyamatos partizás talán kicsit túlzásnak tekinthető.

Mindenesetre a motorsport.com olasz verziójának munkatársa rákérdezett Räikkönennél, ugyan, mire emlékszik a két futam közötti időszakból?

„Igazából, semmire. A többieknek kell emlékeztetniük arra, hogy mi is történt akkor. Beutaztuk, körbejártuk Európát és partiztunk, jó kedvünk volt. Nem ez volt az első eset, akkoriban ez nekünk teljesen normálisnak számított. Semmi gond nem volt ezzel” – felelte a finn, aki elárulta, ma már másképp gondolkodik.

„Nyilvánvalóan, ma már mások a prioritások számomra, házas vagyok, két gyermekem van. Akkoriban, ha el akartam menni valahova, vagy ki akartam mozdulni, nem kérdeztem meg senkitől, mehetek-e. Elég idős voltam ahhoz, hogy tudjam mit akarok. Amikor viszont családja lesz az embernek, akkor minden megváltozik” – hangsúlyozta a finn.

Csak a történeti hűség kedvéért tegyük hozzá gyorsan: a 2013-as Bahreini Nagydíjon megszerzett második hely és a 16 napos bulizás után következő Spanyol Nagydíjon Räikkönen megint a második helyen végzett. Arról nincsenek hírek, hogy ezt követő Monacói Nagydíjig mit csinált a finn...

Legfrissebb hírek

Norris vette át a vezetést Hamilton és Russell előtt a mexikói utolsó edzésen

F1
2 órája

A McLaren csakis arra összpontosít, hogy megtörje Verstappen lendületét

F1
3 órája

„Így nem lehet versenyt nyerni" – a mexikói pénteken leggyorsabb Verstappen kicsit sem elégedett

F1
6 órája

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
20 órája

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
Tegnap, 20:16

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2025.10.23. 15:23

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52
Ezek is érdekelhetik