F1: a rajtrács végéről rajtolhat első Red Bull-os versenyén Albon

Vágólapra másolva!
2019.08.29. 11:56
null
Albon nem lesz könnyű helyzetben az első versenyén a Red Bull-lal (Fotó: Red Bull Racing)
A Honda továbbfejlesztett erőforrása miatt csak az utolsó sorból kezdheti meg első futamát Alexander Albon a Red Bull színeiben. A thaiföldi újoncon kívül Danyiil Kvjatot is hátrasorolják, Max Verstappen és Pierre Gasly azonban egyelőre nem kapja meg az erőforrás új változatát.

 

Negyedik specifikációjú erőforrását veti be a Honda Belgiumban, ami Kvjat és Albon számára azt jelenti, hogy csupán a rajtrács utolsó sorából indulhat a spái futamon. Utóbbinak egyébként ez lesz az első versenye, amióta megkapta Gasly ülését a Red Bullnál.

Albon új csapattársa, Max Verstappen stratégiai okokból a korábbi erőforrással versenyez Belgiumban. A holland autóját a júniusi Francia GP óta ugyanaz a motor hajtja, és azért nem kapja meg az új változatot, hogy a rajtbüntetéssel ne kerüljön nehezebb helyzetbe a világbajnoki pontversenyben, amiben csupán hét pont a hátránya a második helyen álló Valtteri Bottasszal szemben.

Verstappen vélhetően a következő, monzai hétvégén kap új erőforrást, így ha minden jól alakul a számára, Szingapúrban – ahol a Red Bull esélyes lehet egy újabb győzelemre – friss motorral szállhat harcba a jó eredményekért.

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik