F1: a Red Bullnál már nem elvárás a futamgyőzelem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.04.16. 10:38
null
A „vörös bikáknál" már a hátrány csökkentése a cél (Fotó: AFP)
Gyorsan átfogalmazódtak az elvárások a Red Bullnál: míg a 2019-es Formula–1-es idény előtt öt futamgyőzelemről beszélt Helmut Marko, három versenyhétvégét követően már nem a diadal, sokkal inkább a hátrány csökkentése a cél. Ebben segíthet a Honda továbbfejlesztett erőforrása is, ami holland sajtóértesülések szerint a soron következő Azeri Nagydíjon debütálhat.

 

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko az idény kezdete előtt úgy fogalmazott, legalább öt győzelmet fognak szerezni a 2019-es kiírásban. Bár a csapat dobogós helyezéssel indította az évet, gyorsan átfogalmazódtak az elvárások. Erről a csapatfőnök, Christian Horner beszélt a Kínai Nagydíjat követően.

„Mindannyian tudjuk, hogy Helmut kissé optimista, az igazság azonban az, hogy egyáltalán nincs konkrét elvárásunk a győzelmek számát illetően. A mi célunk az, hogy csökkentsük a hátrányunkat” – jelentette ki.

Az elvárások átfogalmazásához leginkább az vezetett, hogy a Red Bull beismerte, van gond az autójukkal, méghozzá aerodinamikai szempontból. Bár a bahreini tesztet követően valamelyest javult a helyzet, és Kínában előrelépett az osztrák gárda, még mindig nagy a hátránya a Mercedes és a Ferrari mögött.

„Jelenleg legfeljebb a pontszerzésért küzdhetünk” – ismerte el Max Verstappen is a Ziggo Sportnak.

Az előrelépést holland sajtóértesülések szerint a Honda továbbfejlesztett erőforrása is elősegítheti, ami a korábbi várakozásokkal ellentétben már Azerbajdzsánban debütálhat.

„Remek hír a Hondától, hogy Azerbajdzsánban plusz húsz lóerő áll a rendelkezésünkre” – nyilatkozta Marko, aki azt is hozzátette, előzetesen csak a hatodik Grand Prix-ra, vagyis Monacóra várták a fejlesztéseket. Verstappen eközben azt is elárulta, hogy a kocsira is érkeznek újítások.

„Egyszerűen nincs meg a sebességünk. Azonban hosszú még az idény, és ahogyan érkeznek a frissítések, reméljük, egyre inkább részt vehetünk a küzdelemben. Azerbajdzsánban például az erőforrás és az autó terén is várhatók fejlesztések, a nagyobb előrelépésre azonban egy kicsit még várnunk kell" – magyarázta az egyéni vb-összetett harmadik helyén álló holland.

Legfrissebb hírek

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50

Európában zárulhat az idei F1-es szezon, jövőre is 24 futammal terveznek

F1
2026.07.29. 19:18