F1: teljesen új festéssel készül a Mercedes? – kép

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.06. 09:50
null
A megszokottól teljesen eltérő festést kaphat a címvédő alakulat 2019-es gépe (Fotó: AFP)
Bár a címvédő Mercedes hivatalosan csak jövő héten mutatja be a 2019-es versenygépét, már megosztott egy részletet a W10-es kódjelű autójáról. A közösségi felületekre kitett kép alapján pedig nem zárható ki, hogy idén az eddigiektől teljesen eltérő festést kap Lewis Hamilton és Valtteri Bottas Formula–1-es négykerekűje.

 

A 2014-es idény óta domináló és sorozatban öt konstruktőri címet nyerő Mercedes hiába tűzte ki február 13-ára a W10-es kódjelet kapó autójának bemutatóját, máris megosztott arról egy kisebb részletet a közösségi felületein.

A képen jól látszik, hogy a német gárda teljesen eltérő dizájnnal készülhet, hiszen a szárnyelemen a megszokott ezüst fényezés helyett sötét alapon zöld és kék minták jelentek meg. Azonban egyelőre nem világos, hogy ezek majd a konstrukció többi részén is visszaköszönnek-e, illetve azt sem lehet tudni, a Mercedes új festése csupán a téli tesztekre vagy a teljes idényre szól-e.

Mercedes-AMG F1 on Twitter

Silver is so last season... #WelcomeW10

2019-ES CSAPATBEMUTATÓK
CSAPAT
DÁTUM
MERCEDES
Február 13.
FERRARIFebruár 15.
RED BULL Február 13.
RENAULTFebruár 12.
HAASFebruár 7.
MCLARENFebruár 14.
RACING POINT F1Február 13.
ALFA ROMEOFebruár 18.
TORO ROSSO Február 11.
WILLIAMS
Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik