F1: a Haas már a héten megmutatja új festését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.05. 21:55
null
Ez a festés már a múlté (Fotó: AFP)
Alig két hét és megkezdődik a Formula–1 2019-es idénye előtti teszthét, ám még egyetlen istálló sem mutatta be az idei versenyautóját. A Haas azonban kedden bejelentette, mikor mutatja be a 2019-es autóját – pontosabban az új fő szponzorral érkező új festését – s ezzel minden bizonnyal első lesz majd a csapatok között.

 

A Formula1.com közlése szerint az amerikai csapat két nap múlva, azaz február 7-én Londonban mutatja majd be az új kinézetét, amely várhatóan gyökeres változásokon esik majd át a korábban megszokottakhoz képest.

Az idén az F1-ben negyedik szezonját kezdő csapat eddig a fehér, a piros és a fekete színek kombinációjával operált, ám az idei évtől ez jelentősen megváltozik, miután a Rich energiaital-gyártó lépett elő az istálló főszponzorává, amelynek színei a fekete és az arany.

Az új dizájnú amerikai csapat autóit az előttünk álló idényben – sorozatban immár harmadszor – Romain Grosjean és Kevin Magnussen vezetik majd, s vélhetően ők is fogják bemutatni február 7-én azt Londonban.

Ezzel a Haas beelőzte a komplett mezőnyt, s a többi istállónál hamarabb mutatja be jövő évi autóját, eddig a Toro Rosso tűnt a leggyorsabbnak a február 11-i prezentációval. A tízcsapatos F1-es mezőnyből már csak a Williams nem árulta el, hogy mikor áll elő a 2019-es autójával – vagy legalább a kinézetével.

Egyelőre nem tudni, hogy néz ki majd valójában az amerikai csapat idei festése, de ha csak nyomokban is hasonlítani fog Borja Sanz designer alábbi koncepciójára, már nem járhatnak rosszul a rajongók.

2019-ES CSAPATBEMUTATÓK
CSAPAT
DÁTUM
MERCEDES
Február 13.
FERRARIFebruár 15.
RED BULL Február 13.
RENAULTFebruár 12.
HAASFebruár 7.
MCLARENFebruár 14.
RACING POINT F1Február 13.
SAUBER Február 18.
TORO ROSSO Február 11.
WILLIAMS 

 




 

 

Legfrissebb hírek

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
7 órája

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
Tegnap, 14:29

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2025.08.18. 16:23

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2025.08.18. 13:33

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2025.08.17. 11:48

F1 75: beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában

F1
2025.08.16. 10:42

F1 75: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét

F1
2025.08.15. 11:04

F1 75: az újonc Hamilton zsebében volt a vb-cím, de a sanghaji kavicságy közbeszólt

F1
2025.08.14. 12:09
Ezek is érdekelhetik