F1: az utolsó autóról is lehullt a lepel – íme, Räikkönenék Alfa Romeója

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.18. 08:28
null
A 2019-es Alfa Romeo festése nem változott a tavalyi Sauberhez képest
A mezőnyből utolsóként mutatta meg 2019-es autóját az Alfa Romeo, mely az előző idényben még Sauber néven indult a Formula–1-ben. Igaz, a hivatalos autóbemutatóra csak az első kollektív téli teszt nyitónapján került sor, múlt pénteken néhány kép már kiszivárgott az új gépről, amikor Kimi Räikkönen pályára vitte azt a Ferrari fioranói tesztpályáján. Az akkori festés csak átmeneti volt, a hétfőn bemutatott autó mintázata a tavalyi Sauberéhez hasonlít.

Több változás is történt az Alfa Romeónál a 2019-es idényt megelőzően, ezek közül a legnagyobb talán az, hogy nem Sauber néven vág neki az új szezonnak. Motorpartnere, a Ferrari jóvoltából már 2018-ban is bekerült az Alfa Romeo az alakulat nevébe, 2019-ben pedig eltűnik a Sauber név a Formula–1-ből.

Persze nyomokban még fellelhető a jogelőd, hiszen az autókat továbbra is a Sauber Engineering készíti fel (az elnevezés szerepel is a kocsi oldalán), az autó neve pedig C38, azaz a svájciak hagyományait követi az olasz márka (a C Peter Sauber feleségére, Christine-re utal).

 

Ami az előző idényt illeti, a Sauber sokat fejlődött, és végre kilépett a sereghajtószerepből. Végül a konstruktőri tabella 8. helyén végzett – a Charles Leclerc, Marcus Ericsson páros összesen 48 pontot szerzett, melyből 39 az előbbi nevéhez fűződik.

Több más istállóhoz hasonlóan az Alfa Romeo is új pilótafelállással kezdi meg a 2019-es szezont. Az alakulattal négy idényt eltöltő Marcus Ericssonnal nem hosszabbítottak szerződést a svájciak, míg tavalyi újoncuk, Charles Leclerc 2019-ben már a Ferrari versenyzőjeként áll rajthoz a versenyeken.

A fiatal monacói azt a Kimi Räikkönent váltja az olaszoknál, aki éppen az ő helyét veszi át az Alfa Romeónál. A 2007-es világbajnokkal kapcsolatban a visszavonulás is igen erősen szóba került tavaly, végül a bukósisak szögre akasztása helyett csupán egy csapatváltással kellett szembenéznie.

Az Alfa Romeo másik pilótája 2019-ben Antonio Giovinazzi lesz, aki korábban a Sauber harmadik számú versenyzője volt, 2017-ben pedig két versenyhétvégén rajthoz is állt, amikor a sérült Pascal Wehrleint helyettesítette a svájci csapatnál.

Az új Alfa Romeo
Az új Alfa Romeo
2019-ES CSAPATBEMUTATÓK
CSAPAT
DÁTUMBEMUTATÓ
MERCEDES
Február 13.Online érkezett a Mercedes idei autója
FERRARIFebruár 15.Új külsőt kapott az SF90 – megérkezett a 2019-es Ferrari
RED BULLFebruár 13.
A Red Bull Racing is megmutatta a 2019-es autóját
RENAULTFebruár 12.A Renault is túl a leleplezésen – íme, az RS19-es
HAASFebruár 7.
Feketébe és aranyba öltözött a Haas
MCLARENFebruár 14.A McLaren is megmutatta 2019-es autóját
RACING POINT F1Február 13.Bekékült a Rózsaszín Párduc – ilyen lett a Racing Point autója
ALFA ROMEO
Február 18.
TORO ROSSOFebruár 11.
Megérkezett az új Toro Rosso, az STR14
WILLIAMSFebruár 11.
Új főtámogató és külső a Williamsnél
Az új Alfa Romeo
Az új Alfa Romeo
Legfrissebb hírek

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07

Hétvége a sebesség templomában – fókuszban Monza

Képes Sport
2026.09.17. 19:43

Verstappen könnyedén győzte le száz gokartos ellenfelét – videók

Egyéb autó-motor
2026.09.16. 21:15

Vettel örülne neki, ha Antonelli döntené meg a rekordját

F1
2026.09.16. 17:00

F1: tíz sprintfutam és 24 versenyhétvége a jövő évi versenynaptárban

F1
2026.09.16. 11:12

Itt a versenynaptár: 2027. augusztus 1-jén rendezik a 42. Formula–1 Aramco Magyar Nagydíjat!

F1
2026.09.16. 11:02

Későn jöhetett a McLaren feltámadása

F1
2026.09.16. 07:58