F1: nincs többé Force India – eltűnt a név a rajtlistáról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.01. 08:32
null
Force India helyett Racing Pointként folytatja a silverstone-i istálló, amely egykor még Jordan volt (Fotó: AFP)
Az FIA közzétette a 2019-es Formula–1-es csapat- és pilótalistát, amelyből kiderül, hogy az eddig Force Indiaként ismert, indiai színekben induló csapat a jövőben Racing Point névvel szerepel.

Jordan, Midland, Spyker, Force India, Racing Point. 2019-ben immár a legendás Jordan negyedik reinkarnációjaként indul az F1-ben az 1991-ben Eddie Jordan vezérletével bemutatkozó kiscsapat.

A Force India 2008-ban jelent meg az F1-ben, miután az indiai Vijay Mallya felvásárolta a Jordan-jogutód Spykert. A milliárdos ellen indult eljárásokat követően Mallya egyre kevesebb pénzt fektetett a csapatba, amely idén nyáron a csőd szélére került, és a kanadai Lawrence Stroll által vezetett konzorcium felvásárolta.

Az istállót közben átmenetileg Racing Point Force Indiává keresztelték, ebből 2019-re a Racing Point marad meg.

A listából kiderül, hogy az újoncok milyen rajtszámmal indulnak: Lando Norris a 4-est, Antonio Giovinazzi a 99-est, George Russell a 63-ast választotta. Alexander Albon rajtszáma még nem ismert, a visszatérő Robert Kubica Williams-Mercedesén a 88-as rajtszám lesz látható.

Érdekesség, hogy három rajtszámot korábban is használtak már az F1-ben, 4-essel Max Chilton, 88-assal Rio Haryanto, 99-esssel Adrian Sutil versenyzett.

A 21 versenyes 2019-es szezon a március 17-i Ausztrál Nagydíjjal kezdődik, és december 1-jén Adu-Dzabiban zárul. A Magyar Nagydíj augusztus 4-én lesz.

A 2019-ES PILÓTAFELÁLLÁS
CsapatMotor
Rajtszámok és versenyzők (nemzetiségek)
MercedesMercedes
44 Lewis Hamilton (brit)77 Valtteri Bottas (finn)
FerrariFerrari5 Sebastian Vettel (német)
16 Charles Leclerc (monacói)
Red Bull
Honda
33 Max Verstappen (holland)
10 Pierre Gasly (francia)
RenaultRenault
3 Daniel Ricciardo (ausztrál)
27 Nico Hülkenberg (német)
HaasFerrari
8 Romain Grosjean (francia)
20 Kevin Magnussen (dán)
Racing Point
Mercedes
11 Sergio Pérez (mexikói)
18 Lance Stroll (kanadai)
McLaren
Renault
55 Carlos Sainz Jr. (spanyol)
4 Lando Norris (brit)
Toro Rosso
Honda
26 Danyiil Kvjat (orosz)
? Alexander Albon (thaiföldi)
SauberFerrari
7 Kimi Räikkönen (finn)
99 Antonio Giovinazzi (olasz)
WilliamsMercedes
63 George Russell (brit)
88 Robert Kubica (lengyel)

 

Legfrissebb hírek

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
1 órája

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17
Ezek is érdekelhetik