F1: már 2019-ben érkezhet a négyszakaszos időmérő

Vágólapra másolva!
2018.10.03. 11:02
Újabb ötlet merült fel a Formula–1 időmérőjének megreformálására. A tervek szerint 2019-ben a három szakasz helyett már négyet fog felölelni a kvalifikáció, miközben a pole pozíció sorsáról a tízperces Q4 fog dönteni.

Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója támogatja az új kvalifikáció bevezetését, amely bár további egy etappal bővülne, az egyes szakaszok között mégis kevesebb lenne szünet, miközben négy-négy versenyző esne ki az első három szekció végén. Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója támogatja az új kvalifikáció bevezetését, amely bár további egy etappal bővülne, az egyes szakaszok között mégis kevesebb lenne szünet, miközben négy-négy versenyző esne ki az első három szekció végén.

Ennek eredményeként a tízperces Q4-ben már csak 8 autó venne részt, így nem az első tíz pilótának, hanem az első nyolcnak kellene majd az előző etapban használt gumin rajtolnia a futamon, vagyis a középmezőny a 11–12. pozíció helyett a 9–10-et célozná be, ezzel elkerülve a szingapúri időmérő második szakaszában tapasztalt érdektelenséget.

Ugyanis a középmezőny a szabad gumiválasztás miatt jelenleg nem kíván bejutni a Q3-ba, hiszen a top10-es rajtolók hátrányba kerülnek a másnapi versenyen, így egy tizenegyedik hely sokkal többet ér, mint egy tizedik.

„Múlt héten már szót ejtettünk az új javaslatról a Stratégiai Csoport ülésén, és személy szerint nekem tetszik az ötlet, igaz, nem rajtam fog múlni” – mondta Whiting, ám nem mindenki ért egyet az FIA versenyigazgatójával, a McLaren sportigazgatója, Gil de Ferran úgy véli, a négyszakaszos időmérő torzítaná az erősorrendet.

„Azt akarom látni, hogy a leggyorsabb versenyző szerez pole pozíciót. Ilyen szempontból a jelenlegi változatnál nem is lehetne jobb” – jelentette ki, arra utalva, hogy az élcsapatok versenyzőinek az új kvalifikációs formátum értelmében már három jó kört kell teljesítenie ahhoz, hogy egyáltalán megküzdhessen a rajtelsőségért. Tehát nagyobb esély nyílna arra, hogy egyes pilóták hibáznak, vagy egy topgárda rosszul időzít, így pedig a vártnál korábban búcsúzik az időmérőn.

Legfrissebb hírek

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
9 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
10 órája

Thierry Boutsen: A legnagyobb veszély sem tántorított el minket

F1
11 órája

Norris és Piastri maradt az első két helyen, de majdnem összeütköztek a Hungaroringen

F1
14 órája

Alonso autóba ül a második edzésen a Hungaroringen

F1
15 órája

F1 75: tragikus, fekete hétvége Imolában

F1
16 órája

A Tanítsunk Magyarországért program diákjai is kérdeztek az F1-es sztároktól

F1
16 órája

A McLaren párosa zárta az élen a Magyar Nagydíj első szabadedzését

F1
17 órája
Ezek is érdekelhetik