F1: Hamilton elárulta, ki ellen versenyezne jövőre a vb-címért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.19. 12:31
null
Lewis Hamilton 40 pontos előnnyel vezeti a világbajnokságot (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton nem szeret sokáig ugyanaz ellen versenyezni a vb-címért, ezért reméli, hogy a jövőre Honda-erőforrásra váltó Red Bull elég versenyképes lesz ahhoz, hogy Max Verstappen is beszállhasson a világbajnoki címért folytatott csatába.

 

Lewis Hamiltonnak már volt szerencséje olyan kiemelkedő pilóták ellen csatába szállnia a világbajnoki címért, mint Fernando Alonso, Kimi Räikkönen vagy Nico Rosberg, az utóbbi két szezonban pedig a brithez hasonlóan szintén négyszeres világbajnok Sebastian Vettel a legfőbb riválisa. A Mercedes versenyzője azonban nemrég elárulta, hogy örülne, ha jövőrea bajnoki csatába Max Verstappen is beszállna.

A fiatal holland csapata, a Red Bull Renault-ról Honda-erőforrásra vált a szezont követően, Hamilton pedig reméli, hogy ez lehetővé teszi a Red Bull fejlődését.

„Szükségem van a csatákra és a kihívásra. Nem akarok mindig ugyanaz ellen versenyezni, szóval remélem, hogy a Red Bull versenyképes lesz jövőre a Honda-motorral – mondta a brit pilóta. – Kell Max a bajnoki címért folytatott harcba."

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója és juniorprogramjának vezetője szerint idén már nem sokszor szállhatnak harcba a Mercedesszel, de ő is elismerően nyilatkozott fiatal versenyzőjükről.

„Nagyszerű munkát végez annak ellenére, hogy az autója sokszor nem működött jól. Max a jövő reménysége. Sajnos azonban nem igazán van hátra olyan pálya, ahol esély lenne a közös csatákra” – vélekedik Marko.

Legfrissebb hírek

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
8 órája

A Ferrari kitűzte az autóbemutatója időpontját

F1
2025.12.19. 12:23

Máris 2026-ra hangolnak az F1-ben, új szakkifejezések várnak ránk

F1
2025.12.19. 07:00

Verstappen új rajtszámmal vág neki a 2026-os idénynek

F1
2025.12.18. 11:10

Formula–1: a Portugál Nagydíj hat év után tér vissza a versenynaptárba

F1
2025.12.16. 10:50

Marko: Bebizonyítottuk, hogy Horner mindenről hazudott

F1
2025.12.15. 16:08

Képes összeállítás Lando Norrisról, a Formula–1 új királyáról

Képes Sport
2025.12.14. 12:21

Lando Norris Taskentben átvette az F1-es világbajnoki trófeát

F1
2025.12.12. 20:30
Ezek is érdekelhetik