F1: a Force India nem indulhat a Belga Nagydíjon?

2018.08.22. 22:38
null
A Force India hiába rendelkezik minden felszereléssel, az indulási jogát megtagadhatják (Fotó: AFP)
A Force India nehéz időszakon megy keresztül, hiszen bár a Magyar Nagydíj csütörtökjén indított csődeljárás megszűnt a gárda ellen, most úgy tűnik, nem biztos az indulása a Belga GP-n – ennek hátterében egy összetett jogi ügy húzódik.

 

A Force Indiát még a Magyar Nagydíj csütörtökjén vonták csődeljárás alá, az alakulat irányítását pedig az új tulajdonos megtalálásáig az ügymenetet vezető FRP Advisory vette át. Augusztus elején aztán érkezett a hír, hogy az öt érdeklődő közül a Lance Stroll Williams-pilóta édesapja, vagyis Lawrence Stroll által irányított konzorcium vette meg az istállót.

Bár a csődeljárás ezzel lezárult, és a csapat a fejlesztések folytatásáról beszélt, a Racefans.net információi szerint mégis veszélyben a Force India spái indulása. A háttérben egy összetett jogi ügy húzódik meg, a legfőbb problémát pedig az jelenti, hogy a társtulajdonosok, vagyis Vijay Mallya és Subrata Roy mellett további 13 hitelező bank beleegyezése szükséges a sikeres adásvételhez.

Ám ez nem történt meg időben, így az istállónak most teljesen új nevezőként kellene indulnia, ami azt jelentené, hogy elveszti az F1-es bevételeit. Ahhoz, hogy erre ne legyen szükség, elengedhetetlen az összes gárda hozzájárulása, ami azért lenne problémás, mert értesülések szerint már hárman jelezték, nem támogatják az ötletet.

Tehát hiába van a csapat minden felszerelése Belgiumban, nincsen nevezési joga, hiszen azt a késés miatt a korábbi tulajdonosok birtokolják. Ha a Force India nem talál megoldást, akkor az indulási jogát is megtagadhatják. A helyszíni hírek arról szólnak, hogy az FIA is vizsgálja az ügyet, és később egy hivatalos közleményt is kiad.

Legfrissebb hírek

Azonnali hatállyal távozik az Audi csapatfőnöke – hivatalos

F1
47 perce

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2026.03.18. 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23
Ezek is érdekelhetik